Emberek mintázta óriászászlóval lehetnek rekorderek a nepáliak
A Guinness rekordok könyvébe is bekerülhet Nepál azzal a szombati rendezvénnyel, amelyen több tízezer ember tömegéből formázták meg az ország zászlaját.
A szervezők becslése szerint a „humán” zászló katmandui kialakításában több mint 38 ezren vettek részt, messze többen, mint a kategória legutóbbi rekordjakor, Pakisztánban, ahol 28 957-en formázták meg a nemzeti lobogót. Sajtóértesülések szerint a rekorder zászló 168 méter hosszú és 128 méter széles volt.
A nepáli rekordkísérletről készült fotókat és beszámolókat elküldték a Guinness-könyv összeállítóinak. Nepál az egyetlen olyan ország, amelynek zászlaja nem négyszög alakú, hanem két egymásra állított – kék szélű vörös – háromszögre hasonlít.
A zászlót alkotó tömeg a helyszíni jelentések szerint főként diákokból állt, de kormányalkalmazottak, politikusok, orvosok és üzletemberek is jelen voltak benne. A minta egységét színes táblák magasba tartásával biztosították. A rekordkísérletet egy civil szervezet kezdeményezte, amely szerint az óriási zászló az ország egységét is jelképezi.