Nácikat éltető spagettit kínál egy tajvani olasz étterem

Már önmagában az is elgondolkodtató lehetne, hogy miért árulnak egy olasz étteremben német kolbászos menüt, de ha arra gondolunk, hogy mindez egy tajvani településen történt, már lehetünk megértőbbek, hiszen itthon is jól megférnek a keleti ízeket kínáló vendéglőkben egymás mellett a kínai és indiai fogások.

Az viszont már jogos kérdés lehet, hogy milyen logika alapján gondolta az étterem vezetője jó ötletnek az ételt, amely leginkább úgy néz ki, mintha valamiféle orientalizált frankfurti leves közepére hajítottak volna egy adag spagettit, aztán az egészet pesztóval és brokkolival dobálták volna meg, „Éljenek a nácik" menünek nevezni - hívja fel a figyelmet az Index.

A nevet egy helyi TV-csatorna szúrta ki, ami aztán sorra akasztotta ki az embereket, köztük a izreali és német diplomáciai képviseletet is. Az étterem vezetője arra hivatkozott, hogy csak meg akarta könnyíteni a választást a vendégeknek, aztán a probléma feloldása érdekében „világbajnok" névre keresztelte át a szerencsétlen ételt.

Nem ez az első ilyen náci-ügy egyébként Tajvanban: 2000-ben egy tajpeji étterem náci koncentrációs táborokat ábrázoló fotókkal díszítette ki a falait. Miután leszedték a képeket, a tulaj elmondta, hogy nem tudott róla, hogy ez bárki számára is sértő lehet. Tavalyelőtt pedig a német McDonalds futott bele egy hasonlóan kínos esetbe, ahol az étteremlánc által indított online hamburgertervező pályázaton netes trollok jóvoltából sokáig a McHolocaust burger vezette a versenyt.

Kimaradt?