Először kapja meg nő a matematikai Nobel-díjat
Maryam Mirzakhani iráni matematikus, a Stanford professzora az első nő, aki megkapja a viszonylag szerény pénzjutalommal járó, de hatalmas szakmai elismerést jelentő Fields-érmet. Maryam Mirzakhani a komplex geometria területén kifejtett tevékenységéért kapta meg az érmet, amely a Wolf- és az Abel-díjjal együtt a matematika legrangosabb elismerésének, a tudományterület Nobel-díjának számít.
Rég esedékes fordulópont – így jellemezte az egyik legnagyobb matematikai díjat, a Fields-érmet odaítélő testület egyik tagja a BBC-nek azt, hogy először kapta nő a szakmai elismerést. A Nemzetközi Matematikus Szövetség (IMU) négyévente megtartott konferenciáján Szöulban négyen részesültek a díjban.
Az érmet John Charles Fields kanadai matematikus alapította 1931-ben, aki végrendeletében 46 ezer kanadai dollárt adományozott az elismerés fedezetéül, éppen azért, mert Nobel-díjat nem osztanak matematikai kutatásokért. A díjjal járó pénzjutalom 2005 óta 15 ezer kanadai dollár. A Fields-érem hatalmas szakmai elismerésnek számít, egyrészt a díjat megítélő zsűri, másrészt a korábbi díjazottak személye miatt.
A harminchét éves Mirzakhani többek között hiperbolikus geometriával (egy nemeuklidészi geometriával), ergodelmélettel (az ergodicitás a véletlenszerű viselkedés legenyhébb formája) és a komplex függvénytan egyik témájával, a Riemann-felülettel foglalkozik. Maryam Mirzakhani Teherában járt középiskolába, 1994-ben és 1995-ben is megnyerte a nemzetközi matematikai diákolimpiát. 2004-ban kapott doktori fokozatot a Harvardon, majd a Priceton Egyetemen, 2008 szeptemberétől pedig a Stanford Egyetemen tanít, a matematika professzora.
A Fields-érmet az különbözteti meg a hasonló tudományos elismerésektől – és a szintén nagy presztízsű, de inkább életmű-elismerésnek szánt Wolf- és Abel-díjtól – hogy kizárólag negyven évesnél fiatalabb, kiemelkedő eredményt elért matematikusoknak ítélhető oda. Az alapítónak az volt a célja ezzel a megkötéssel, hogy a díjazott ösztönzést kapjon a további munkához. További feltétel, hogy a díjat két-két kutatónak ítélik oda.
2014-ben Mirzakhanin kívül Martin Hairer, a Warwicki Egyetem professzora kapott érmet a véletlenszerűség területén végzett kutatásáért, valamint egy brazíliai és egy kanadai-amerikai matematikus. Artur Avila a dinamikai rendszerek elméletével foglalkozik, a Princetonon dolgozó Manjul Bhargavának pedig a számelmélet a szakterülete.