Hogy ad a magyar borravalót?

A magyarok nagy része megszokásból ad borravalót, de maga akar dönteni annak mértékéről, a többség ezért elutasítja a számlába beépített szervizdíjat – derült ki egy friss felmérésből, amelynek eredményeit a Patikamagazin tette közzé. A kézbe adott jutalom mértékének meghatározásakor egyébként a kedves, segítőkész kiszolgálás fontosabb, mint a szolgáltatás minősége.

A magyarok többsége elfogadja és megszokta a borravaló intézményét – derült ki egy több mint 13 ezer résztvevő megkérdezésével zajló felmérésből, amelyet a Szallas.hu készített. Négyből csak egy ember mondta, hogy legszívesebben eltörölné ezt a szokást. A megkérdezettek nagy része ugyanakkor nem támogatja sem a számlán feltüntetett szervizdíjat, sem azt, ha a borravalót a szolgáltató beépíti az árakba: tízből nyolcan ragaszkodunk ahhoz, hogy magunk dönthessünk a plusz összeg mértékéről.

Mennyi az annyi?

Arról, hogy mennyit adunk, megoszlik a fizetővendégek és a turizmusban dolgozók véleménye: a szolgáltatók szerint a többség maximum 5 százalék borravalót ad, míg a vendégek 85 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ennél nagyobb mértékben szokta kiegészíteni a számla végösszegét.

Ugyanakkor nyolcból egy ember kapott már negatív megjegyzést a túl kevés borravaló miatt. „Érdekesség, hogy a véleménykülönbség ellenére a megkérdezett szolgáltatók, főként a szállásadók szerint nem vagyunk zsugoribbak más nemzetek szülötteinél – nagyjából ugyanúgy adunk borravalót, mint például a hozzánk látogató német turisták” – tette hozzá Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója.

A borravalónál nem számít a minőség?

A felmérésében a magyarok több mint 60 százaléka mondta azt, hogy elsősorban a kedves, segítőkész kiszolgálást díjazza a borravalóval, a szolgáltatás minőségével kapcsolatban alig egynegyedük szokta így kifejezni az elismerését. „Úgy tűnik, az idegenforgalomban dolgozók sem gondolják úgy, hogy a kis összegű vagy hiányzó borravaló a minőségi kifogásokra utal. A megkérdezett szolgáltatók fele egyáltalán nem lát ilyen összefüggést, inkább például az anyagi lehetőségek korlátozottságára vezeti vissza a vendégek szűkmarkúságát” – magyarázta az eredményeket Szigetvári József.

A pincérek kapják a legtöbb jattot

A kiszolgálás, segítségnyújtás díjazásának szándéka magyarázza azt is, hogy a megkérdezettek közül tízből kilencen adnak plusz pénzt például a pincérnek. „Mi elsősorban a nyaralás alatt adott borravalót vizsgáltuk, de a hétköznapokban az ételfutárok is ide tartoznak” – tette hozzá a Szallas.hu ügyvezetője. A válaszadók egyharmada ad pénzt egy szállodában a londinernek vagy éppen a takarítónak, a recepciós – aki többnyire a „hivatalos” papírmunkát intézi – már ritkábban kap jutalmat.

 

 

Kimaradt?