Nem félünk és okosabbak is vagyunk, ha eleget mozgunk

Egy friss kutatás szerint a testmozgástól csökken az emberekben a szorongás, mivel hatására kevésbé érzik fenyegetőnek a környezetüket. A vizsgálat során a szakemberek arra kértek fel 66 diákokat, hogy egy rajzfilmfigurát kövessenek figyelemmel, amelyet úgy is lehetett érzékelni, hogy a néző felé, de úgy is, hogy a nézőtől elfele halad. A diákok egy része egy helyben nézte a jelenetet, másik részül kocogott vagy futógépet használt közben.

Az eredmények azt mutatták, hogy azok a diákok, akik mozogtak, kevésbé érzékelték félelmetesnek a figurát, vagyis ritkábban érezték azt, hogy az alak feléjük közeledik, ami azt sugallja, hogy a testmozgás azáltal képes csökkenteni a szorongást, hogy az illető pozitívabban érzékeli környezetét. Amint azt a kutatást vezető Adam Heenan, a kanadai Queen"s Egyetem munkatársa elmondta, az új felfedezés sokat segíthet azokon, akik szorongással küzdenek.

Azt már korábbi kutatások is kimutatták, hogy sporttal és relaxációs technikával csökkenthető a szorongás, a mostani vizsgálat azonban mindezt azzal egészíti ki, hogy a testmozgásnak emellett az az előnye is megvan, hogy hatására a szorongó egyén magát a környezetét is kellemesebbnek fogja érzékelni. Annak érdekében, hogy kiderüljön, valójában miként képes a testmozgás a szorongás csökkentésére, illetve a környezet érzékelésének megváltoztatására, még további vizsgálatok szükségesek.

Kimaradt?