Hat évtized házasság után kéz a kézben haltak meg

Több mint hat évtizednyi házasság után egy idős házaspár mindössze négy óra különbséggel hunyta le örökre a szemét.

„A szívem legmélyén mindig is tudtam, hogy így fog történni, mert így kellett történnie" - kezdte a KERO Newsnak adott interjúját Melissa Sloan, az idős házaspár, Don és Maxine unokája. „Az első pillanattól tudták, hogy egymásnak vannak rendelve, soha nem váltak el, így szerintem magától értetődő volt, hogy az életüket együtt fogják befejezni" - tette hozzá.

Noha Melissa szerint magától értetődő volt, hogy nagyszülei együtt távoznak majd, az még őt is meglepte mennyire gyorsan történt mindez. Elmesélte, nagyapja, Don állapota két héttel ezelőtt kezdett romlani, miután elesett és eltörte a csípőcsontját. „Hiába vitték azonnal kórházba és hiába kapta meg a szükséges ellátást, a nagypapa állapota folyamatosan romlott" – mondta.

Ezzel egy időben a nagyi állapota is romlani kezdett, Maxine akkor már évek óta küzdött a rákkal, de állapota egészen addig stabil volt.

„Emlékszem, telefonon beszéltem a húgommal, miután a nagyit kórházba vitték. Mondtam neki, hogy tennünk kell valamit, méghozzá a lehető leggyorsabban, hogy ők újra együtt lehessenek." A házaspárt végül a családi ház egyik kiürített szobájában helyezték el, egymás mellett. „Annyira közel toltuk egymáshoz a két ágyat, amennyire csak lehetett, így meg is érinthették egymást, ha szerették volna."

Kimaradt?