A színész Csányi Sándornak megszületett első kislánya

Nemsokára második házassági évfordulóját ünnepli Csányi Sándor Tenki Rékával, akitől nemrég megszületett első kislánya. A színész felesége ugyan a legnagyobb titokban adott életet első közös gyermeküknek, a sztár arcáról azonban le sem lehet varázsolni a mosolyt azóta, amióta először tarthatta kezében a csöppséget. Így csak idő kérdése volt, hogy kiderül: világra jött a színészházaspár szeme fénye. „Szerették volna minél tovább titokban tartani azt, hogy megszületett a kislány, de a színész láthatóan annyira boldog, hogy nem volt erre semmi esélyük” – árulta el a Blikknek egy informátor, aki szerint a kislányt Lucának nevezték el szülei.

A Nemzeti Színház művészeként tevékenykedő Tenki Rékáról január végén derült ki, hogy babát hord a szíve alatt, akinek hírét a karácsonyi ünnepek után közölték a szűk családdal. A színésznő ugyanakkor már a terhessége első felében visszaadta a szerepeit, hiszen a gömbölyödő pocakja teljesen más értelmet adott volna például a Római vakáció című darabnak. A pici lány a szerelmesek második házassági évfordulójára érkezett meg, így Réka és Sándor már kibővült családként ünnepelhetik meg a jeles napot.

Csányi egyébként nem először ízlelheti meg az apaságot, fia, Mihály már 11 éves, ám őt édesanyja, a színész volt felesége neveli, természetesen Csányi is annyi időt tölt vele, amennyit csak tud. Nagy valószínűséggel amint lehet, a kisfiú is megismeri kishúgát, aki máris Sándor szeme fénye.

A pici egyébként úgy tűnik, igazi színházhzo szabott baba, vagyis Réka ősztől akár már vissza is veheti nemzetis szerepeit, egyszerűen csak azt kell megoldani, hogy amíg játszik, a néhány hónapos csöppségre vigyázzon valaki.

Kapcsolódók

Kimaradt?