PNL

Megszavazták a PNL és a PDL összeolvadását

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata Liberális Párt (PDL) szombaton megtartotta első közös kongresszusát, amelyen megszavazták a két párt összeolvadását.

Az új párt a liberálisok nevét viseli majd, de az összeolvadás a gyakorlatban csak a 2016-os parlamenti választások után valósul meg. Addig a két párt választási szövetséget alkot, amely a Keresztény-liberális Szövetség (ACL) nevet viseli. E szövetség neve alatt állít közös államelnök-jelöltet a hazai jobbközép a novemberi elnökválasztáson. Ez a szövetség is szombaton a két párt közös kongresszusán született meg.

A szombati napon összesen három párt tartott külön-külön, majd közösen kongresszust, ugyanis a Mihai Răzvan Ungureanu volt miniszterelnök által vezetett Polgári Erő (FC) nevű kispárt beolvadt a PDL-be. Ezt követően a PDL és a PNL elfogadta külön-külön tartott kongresszusán az ACL létrehozásának alapját képező együttműködési megállapodást, valamint a két párt összeolvadásáról szóló statútumot és politikai programot. A PDL és a PNL közös kongresszusán a küldöttek egyhangúlag szavazták meg a fúziót.

 A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nevet viselő új párt a tervek szerint 2017 január 1-je után tartja meg első belső választását, addig az ACL-nek két társelnöke lesz, és valamennyi megyei szervezetet is két elnök vezeti.

Hamarosan megnevezik az államfőjelöltet

Vasile Blaga, a PDL elnöke elmondta: a két párt közötti együttműködés abból a felismerésből fakadt, hogy a jobboldalnak ki kell egyensúlyoznia a belpolitikában az erőviszonyokat, hiszen csak akkor tudják felvenni a harcot a Victor Ponta miniszterelnök által vezetett baloldallal, ha összefognak. Blaga rámutatott, az ACL-hez hasonló jobboldali szövetségek már korábban is léteztek, de ezek soha nem olvadtak össze, ezért történelmi pillanatnak nevezte az új párt megalakulásáról szombaton született elvi döntést.

Az ACL augusztus elején nevezi meg államelnökjelöltjét, aki vagy Klaus Johannis, a PNL elnöke lesz, vagy Catalin Predoiu volt igazságügyi miniszter, aki a PDL jelöltje.

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?