Várkastélyt adományoztak Böjte Csaba alapítványának

Facebook-oldalán osztotta meg Böjte Csaba a hírt, hogy az erdélyi történelmi Bethlen család leszármazottai a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gondjára bízta a keresdi várkastélyt. A Szent Ferenc Alapítvány képzési, nevelési központot szeretne berendezni a kastélyban.

„Augusztus 10-én, vasárnap 12.00 órától szeretnénk együtt imádkozni, szentmise áldozatban Isten áldását kérni a következő 50 évre mindarra a munkára, mit Isten dicsőségére és népünk javára elkezdünk ezen a történelmi helyen” – olvasható Csaba testvér bejegyzésében.

A ferencrendi szerzetes egyelőre semmit nem kívánta részletezni a maszol.ro-nak a frissen ajándékba kapott keresdi kastéllyal kapcsolatos terveit. „Jöjjenek el tizedikén, és megtudják, mik a terveink. Egyelőre örvendenek neki, hogy van, de még rengeteg felújításra lesz szükség” – fogalmazott lapunknak Böjte Csaba. 

Segesvártól 12 km-re, a Dános-patak partján, a dombok közt rejtőzve áll Keresden a Bethlen család ősi fészke; egykori kastélya. Az épület mára már elhanyagolt állapotú, bástyái közül csak kettő áll.

Kimaradt?