Lejértékelt politika

Pénzügyi szakértők nagyrészt egyetértenek abban, hogy a román nemzeti valuta gyors leértékelődése a legnagyobb mértékben összefügg a jelenlegi éles politikai csatározásokkal, a közelgő választásokkal. Így közvetlen összefüggés mutatható ki az új hatalom egyes intézkedései és a nemzeti valuta árfolyamának alakulása között.

Történelmi mélypontok

A Traian Băsescu államfő tisztségéből történt felfüggesztési procedúrájának beindítása óta eltelt több mint 10 nap során a lej negatív történelmi csúcsokat állított fel, euróhoz viszonyított értéke 2,24 százalékkal csökkent, egy amerikai dollár pedig immár több mint 3,7 lejbe kerül.
Míg az euró lejjel szembeni értéknövekedése jelentősen megemeli az euróövezetből származó import árát, addig a dollárhoz viszonyított térvesztése elsősorban az energiaárakban érezteti majd hatását.

A nemzeti valuta keményvalutákkal szembeni sorozatos értékvesztése július 2-án indult be: a népügyvéd és a parlamenti házelnökök leváltásának előkészítéséről érkezett hírek nyomán az euró ára 4,4494 lejről 4,4496 lejre emelkedett. Másnapi menesztésük hatására a lej további 0,02 százalékkal gyengült, így egy euróért 4,4505 lejt kellett már fizetni.

Július 4-én, amikor a szociál-liberálisok benyújtották a törvényhozás fórumának vezetőségéhez a Traian Băsescu államfői tisztségéből történő felfüggesztésére vonatkozó kérésüket, illetve, amikor megjelent az alkotmánybírák tevékenységének korlátozásáról szóló sürgősségi kormányrendelet (amelynek értelmében a taláros testület immár nem bírálhatta felül az alkotmányosság szempontjából a parlamenti határozatokat) a lej-euró árfolyam ismét történelmi mélypontra süllyedt, a nemzeti valuta csaknem 0,5 százalékkal romlott, az euró ára pedig 4,4715 lejre ugrott.

Az átlépett lélektani küszöb

Ebben a helyzetben a Román Nemzeti Bank arra kényszerült, hogy közvetett módon ugyan, de beavatkozzék a pénzpiaci helyzet alakulásába és jelentősebb mennyiségű eurót adott el, így mesterségesen lejhiányt teremtve. Ennek ellenére Florin Georgescu miniszterelnök-helyettes, pénzügyi tárcavezető a nemzeti valuta romlását nem a belpolitikai villongásoknak tudta be, hanem „külső konjunkturális tényezőkkel" magyarázta. Valutadílerek szerint azt történt, hogy a külföldi befektetők a magyarországi helyzet romániai megismétlődésére számítottak, amikor is a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalások félbeszakadása miatt erősen leértékelődött a forint, ami a gazdasági egyensúly felbomlásához vezetett.

Mindennek nyomán az Európai Bizottság alelnöke, Viviane Reding a Twitter társasági oldalon aggodalmát fejezte ki „az alkotmánybíróság függetlensége elleni támadások" miatt.

A központi jegybank fellépése ellenére július 5-én tovább gyengült a lej, az euró árfolyama nemzeti banki árfolyama elérte a 4,4796 lejt, annak következtében, hogy a parlamentben felolvasták a Traian Băsescu tisztségéből történő felfüggesztésére vonatkozó kérést, illetve a népszavazási törvényt módosító sürgősségi kormányrendelet nyomán, amelynek megfelelően az államfő elmozdításához nem a szavazói névjegyzékben szereplő, hanem csupán az urnákhoz járuló szavazók több mint felének részvételére van szükség.

Az államfő tisztségéből való felfüggesztését helybenhagyó alkotmánybírósági döntés odavezetett, hogy az euró értéke újabb pszichológiai küszöböt lépett át, 4,5142 lejre emelkedve.

A megsegített lej

Brüsszel reagálása ezúttal sem maradt el: José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke telefonbeszélgetés alkalmával nyilvánította ki nemtetszését a jogállami intézmények függetlenségének veszélyeztetése miatt.

Szombaton és vasárnap a banki tevékenység szünetelése következtében a lej árfolyama természetesen változatlan maradt. Hétfőn, július 9-én azonban folytatódott a trend, a nemzeti valuta euróhoz viszonyított értéke elérte a 4,5275 lejt, ami egy hét alatt 1,75 százalékos romlást jelent. Ezen a napon hozták nyilvánosságra az alkotmánybírák álláspontjukat Traian Băsescu felfüggesztése és a két házelnök leváltása kapcsán.

Crin Antonescu a Szociál-Liberális Szövetség társelnöke, a Nemzeti Liberális Párt elnöke július 10-én vette át ideiglenesen a román államfői mandátumot. Érdekes módon, a várakozások ellenére, a lej ezen a napon erősödött, egy euró „csupán" 4,5206 lejt ért.

Valutadílerek a 0,69 banis erősödést a Román Nemzeti Bank újabb közvetett pénzpiaci fellépésének tudják be. Mugur Isărescuék nyilván a bankközi tranzakciók nyári időszakban történő megcsappanását kihasználva viszonylag kis anyagi erőfeszítéssel a lej „hóna alá nyúlhattak".

A nyugati nyomás hatásai

Victor Ponta miniszterelnök július 11-i brüsszeli látogatásának rossz kihatása volt a nemzeti valuta árfolyamára. Annak nyomán, hogy az Európai Parlament elnök élesen bírálta a román kormány legutóbbi politikai intézkedéseit az euróért ezen a napon már 4,5237 lejt kellett fizetni, Románia adósságbiztosítási költségei pedig 4,41 százalékponttal emelkedtek. Mindebben szerepet kapott Traian Băsescu felfüggesztett elnök első kampánybeszéde, amelyben „becstelennek", a „totalitárius reflexek legitimizálására", „az állami intézmények megkaparintására és a párt rendelkezésére bocsátására" irányuló törekvésnek nevezte a szociál-liberális koalíció lépéseit.

{loadposition otp}A Bloomberg által idézett beruházók és pénzügyi szakértők véleményének megfelelően Traian Băsescu és a szociál-liberálisok csatározásainak nyomán megnőnek az ország finanszírozásának költségei, a lej pedig tovább gyengül majd. Ugyanakkor arról a beruházói aggodalomról is hír érkezett, miszerint Románia jövőre képtelen lesz szavatolni a fiskális fegyelmet.

Július 12-én megszólalt az Európai Tanács elnöke, Herman van Rompuy is, aki egyebek között az igazságszolgáltatás függetlenségének és a jogállamiságnak a tiszteletben tartására figyelmeztetett. A sorozatos nyugati aggodalmaknak nem kis szerepük volt a lej további elértéktelenedésében. Noha ezen a napon az euró árfolyama 4,5252 lejre csökkent, bankszakértők egyetértenek abban, hogy a 0,23 banis erősödés ismét csak a Román Nemzeti Banknak köszönhető.

Másnap viszont a nemzeti valuta újabb mélypontra ért: az euró 4,5495 lejbe került. Hétfőn, július 16-án azonban mindennek ellenére a pénzügyminiszter derűlátóan szögezte le: a nemzeti valuta erősödni fog, az euró árfolyama 4,5 lej alá szorul vissza. Két óra sem telt el a bizakodó kijelentés után, amikor a lej újabb történelmi mélypontra süllyed: egy euró értékét 4,5571 lejben állapították meg.

A lej év eleje óta 5,58 százalékkal romlott, ami ellentétben áll a környező országok nemzeti valutájának helyzetével. A forint például ez idő alatt 8,3 százalékkal erősödött, a zlotyi 5,84 százalékot nyert vissza értékéből, a cseh korona ára is 0,87 százalékkal nőtt.

Pénzügyi szakemberek szerint a lej jelenlegi árfolyama még korántsem tekinthető abszolút mélypontnak, a politikai viták várható elmélyülésével egyidőben a gazdasági-pénzügyi romlás is fokozódni fog.

Kimaradt?