Újból közvitára került az autóstoppot tiltó törvény

Nem mondott le a kormány az autóstoppolás betiltásáról, a szállításügyi minisztérium ismét közvitára bocsátotta az erről szóló jogszabály-tervezetet – írja az erdelyfm.

Tavaly év végén ugyanezt a rendeletet egyszer már közvitára bocsátotta a szaktárca. Akkor a legfőbb ellenvetés az volt: nehéz bizonyítani, hogy a sofőr pénzt fogadott el az utastól. Az jogszabály gyakorlatba ültetését egyébként a közlekedési rendőrség vezetője is ellenezte.

A sürgősségi rendelet a taxistörvényt módosítja, és egyetlen cikkelyből áll. A paragrafus szerint büntetendők azok a járművezetők, akik engedély nélkül szállítanak utasokat. Így 1000 és 5000 lej közötti bírságot kell fizetnie annak, akik stopposokat vesz fel.

A tervezet indoklása szerint az engedély nélküli utasszállítás súlyosan károsítja a közszállítási cégeket, és az államkasszát is negatívan érinti, mivel a stopposok által fizetett összegek után a sofőrök nem fizetnek adót. Az Európai Unió egyetlen tagállamában sem tilos a stoppolás, a korlátozás csak az autópályákra érvényes.

banner_UhXYuTG9_300x250.5b.jpg
banner_97Qs1iia_970x250.5b.jpg
banner_QwDxZB6z_728x90.1.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?