Fordulat történt az Omega-tagok és a verekedős taxis ügyében

Úgy tűnik, sem az Omega-tagoknak, sem pedig a taxisnak nem áll érdekében perre vinni a vasárnapi verekedés ügyét, és Benkő Lászlóék megpróbálják egymás közt elintézni a konfliktust - írta a Bors.

A Blikk hétfőn arról írt, hogy az Omega zenekar dobosát, Debreczeni Ferencet és billentyűsét, Benkő Lászlót vasárnap hajnalban Budapesten egy taxis úgy megverte, hogy kórházi ellátásra szorultak. A szabadlábon védekező taxis később azt mondta, Benkőék ütöttek először.

Most a Bors azt írta, talán sosem derül ki, ki volt a felelős. A taxis cég igazgatója két nappal az eset után még azt ígérte a lapnak, hogy megkapják a társaság diszpécsere és a Benkőék közt vasárnap hajnalban lezajlott beszélgetés felvételét, de végül mégis visszakozott.

"Meghallgattuk a felvételt és arra a következtetésre jutottunk, hogy egyik félnek sem lenne hasznára, ha ez a hanganyag a nyilvánosság elé kerülne. Nekünk is kellemetlen, de a másik fél sem jönne ki jól ebből. Most úgy tűnik, hogy közelednek egymáshoz a felek" - mondta Pásztor György.

A tett helyszínére kiérkező mentős természetesen hivatalból feljelentést tett. Benkő Lászlóék jogi képviselője korábban azt mondta, a tomboló taxis akár hét év börtönbüntetést is kaphat, ha a garázdaságon felül, a súlyos – maradandó egészségügyi károsodással járó – testi sértés vádja megáll.

Jelen pillanatban azonban nem kizárt, hogy a sofőrnek nem kell a tettéért bíróság előtt felelnie - tette hozzá a Bors. Szerették volna megkérdezni Benkő Lászlót is, de nem érték el.

Kapcsolódók

Kimaradt?