Már megéri hóhérnak lenni Indiában

A Hindustan Times című lap szerint csak a kannuri központi börtönben több mint hetvenen jelentkeztek halálraítéltek kivégzésére azután, hogy 500 rúpiáról (1900 forint) közel 800 ezer forintnak megfelelő összegre emelték a kivégzésenként járó honorárium összegét.

A drasztikusan megemelt honoráriumért már több tucatnyian jelentkeztek a hóhér hálátlan állására az indiai Kerala államban.

Egy 1957-es börtönkézikönyv szabta meg 500 rúpiában a kivégzésenkénti járandóságot. Ezt az összeget igazították hozzá korunk ár- és bérviszonyaihoz. Egy pályázó vállalta, hogy adósságai kifizetése céljából akár egyetlen nap alatt végez az összes halálraítélttel.

Egy másik felajánlotta, hogy ingyen kivégez egy Govindacsami nevű hírhedt bűnözőt, aki kirabolt és kidobott a mozgó vonatról egy fiatal nőt annak eljegyzése előtt egy nappal, majd maga is leugorva a szerelvényről egy erdőszélen brutálisan megkínozta és megerőszakolta a súlyosan sebesült lányt, aki belehalt sérüléseibe.

A konkrét munkavégzésre - és a vele járó hatalmas összegre - azonban valószínűleg jó ideig várniuk kell a pályázóknak, mert egész Indiában mindössze 4 halálos ítéletet hajtottak végre az elmúlt 19 évben, Kerala államban legutóbb húsz éve.
Indiában jelenleg négyszázan vannak a halálsoron, Keralában 16 ember vár halálos ítélete végrehajtására.

Kimaradt?