Borbély: folytatni kell a tűzszüneti tárgyalásokat a Hamásszal
A maláj utasszállító repülőgéppel történt kelet-ukrajnai katasztrófáról, a gázai konfliktusról, a Hamász által elutasított tűzszüneti tárgyalásokról, valamint egy egységes, nemzetközi terrorizmus-elleni fellépés szükségességéről egyeztetett kedden, Bukarestben Borbély László, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke, és Dan Ben-Eliezer, Izrael bukaresti nagykövete.
Az izraeli nagykövet beszámolt az aktuális helyzetről, a Hamász rakétatámadásairól, és kiemelte, hogy míg Izrael elfogadta az egyiptomiak által közvetített tűzszüneti kérést, a Hamász elutasította azt.
A találkozón Borbély László hangsúlyozta: Romániának is az az érdeke, hogy a tűzszüneti tárgyalások folytatódjanak, és a rakétatámadások megszűnjenek. „Jelen pillanatban mindenkinek be kell látnia, hogy politikai tárgyalásokra és megoldásokra van szükség. Az emberi áldozatokat követelő tetteknek véget kell vetni, és minden erre vonatkozó kezdeményezést támogatni fogunk” – fogalmazott Borbély. Hozzátette, az elmúlt napok terror-cselekményei azt bizonyítják, hogy a terrorszervezetek fejlett technológiai és katonai felkészültséggel rendelkeznek, ami még veszélyesebbé teszi őket.
„Több politikai akaratra és biztonsági intézkedésekre van szükség Európai Uniós szinten, az állampolgárok védelme első számú prioritást kell jelentsen, ehhez pedig konkrét megoldásokra van szükség” – tette hozzá Borbély László.