Vasile Blaga helyettese lesz a PDL-ben Ungureanu

A Demokrata Liberális Párt (PDL) első alelnöke lesz Mihai Răzvan Ungureanu, a Polgári Erő (FC) elnöke a PDL és az FC fúziója után.

Ezt a PDL elnöke, Vasile Blaga jelentette be szerdán, miután tárgyalt a volt miniszterelnökkel. Közölte: már megszületett a döntés Ungureanu pártjának a PDL-be történő beolvadásáról. A jobboldali erők egyestését célzó lépést várhatóan jövő hét elején jelentik be. Az FC a beolvadás után több vezetői tisztséget is kap a PDL-ben, az első alelnöki mellett két alelnöki és egy titkári posztot is.

Mint ismert, időközben a PDL és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) is fúzióra készül. A feleknek abban is sikerült már megegyezniük, hogy az új párt neve PNL legyen.

Kapcsolódók

Kimaradt?