Ponta beszólt Londonnak a bevándorlók ügyében

Románia nem fogadja el, hogy az Európai Unió valamely tagországa korlátozza a román bevándorlók számát - jelentette ki szerdán Victor Ponta.

A miniszterelnök arra a sajtóértesülésre reagált, miszerint a kormányzó brit Konzervatív Párt a jelenlegi tagállamokra is kiterjedő, számszerű bevándorlási korlátozást kíván bevezetni a szegényebb kelet-európai EU-társállamokkal szemben.

"Ha egyenlők vagyunk, akkor nem lehetnek egyesek egyenlőbbek, mint mások. Amennyire én tudom, azok a románok, akik Nagy Britanniában, Németországban vagy Franciaországban dolgoznak, adókat is fizetnek és segítik az illető országok fejlődését" - jegyezte meg a román miniszterelnök a szerdai kormányülés elején mondott bevezetőjében.

A The Sunday Telegraph című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lapnak magas beosztású kormányilletékesek elmondták: London korlátokat akar állítani a bevándorlás elé olyan uniós országok esetében, amelyeknek hazai összterméke (GDP) "eltér" Nagy-Britanniáétól. "Továbbra is fogadnánk például románokat, de megszabnánk egy felső számszerű határt arra, hogy hányan jöhetnek" - idéz egy név nélkül nyilatkozó kormánytisztviselőt a brit lap.

Nagy-Britanniának 2014 januárjától kellett feloldania a román és bolgár állampolgárokkal szembeni munkaerőpiaci korlátozásokat. Bukarest eltúlzottnak és gyűlöletkeltőnek tartja azokat a brit aggodalmakat, amelyek a román ingyenélőktől féltik a brit szociális rendszert.

Kapcsolódók

Kimaradt?