Botrány árnyékolja be az érettségit Nagyváradon is

A lefizetett aradi pedagógusok esete után újabb, az érettségihez kapcsolódó bűncselekményt göngyölítettek fel az ügyészek, ezúttal Nagyváradon.

A Mediafax szerint hétfő este őrizetbe vették az Andrei Şaguna Szakközépiskola igazgatóját, Răzvan Voneát, akit azzal gyanúsítanak, hogy 5000 ezer euró csúszópénzért segítséget ígért egy diáknak.

Még javában zajlottak az írásbeli vizsgák, amikor az ügyészek vizsgálatot indítottak ebben az ügyben. Mint kiderült, a szóban forgó diák bevitte a tételek megoldását is tartalmazó mobiltelefonját a vizsgaterembe. Ebben az érettségizőt az ügyészek szerint a lefizetett igazgató segítette.

A pedagógus előzetes letartóztatásáról kedden dönt a Nagyváradi Törvényszék.

banner_PHgZWe9E_300x250.1a.jpg
banner_V7GTk32i_970x250.1a.jpg
banner_b5qnrxfI_728x90.5a.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?