Kiderült, hogy zsidó volt a "tökéletes árja"

A hat hónapos Hessy Taft fotóját választotta a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt a tökéletes árja csecsemő megtestesítőjének. Göbbels propagandagépezete sosem jött rá, hogy a lány valójában zsidó volt – írja az Index.

„Most már tudok rajta nevetni. De ha a nácik tudták volna, ki vagyok valójában, ma nem élnék” – mondta a ma nyolcvanéves nő a Bild című német napilapnak egy interjúban. Taft az izraeli Yad Vashem holokausztmúzeumban mutatta be a náci újságot, címlapon gyerekkori képével, valamint elmesélte történetét: hogyan lett a harmadik birodalom posztergyereke.

Szülei, Jacob és Pauline Levinsons tehetséges énekesek voltak, Lettországból költöztek Berlinbe 1928-ban, hogy szakmai pályafutásukat segítsék, de a nácik erősödésével rosszabbra fordult a helyzetük. Az apa elvesztette operai állását zsidó származása miatt, így házaló ügynökkéntként kellett boldogulnia.

1935-ban, már az antiszemita támadások idején anyja elvitte hat hónapos lányukat, Hessyt egy ismert berlini fotóshoz, Hans Ballinhoz, hogy lefényképeztesse. Pár hónappal később elborzadva fedezte fel lányát a Sonne ins Haus, a legnagyobb náci családi magazin borítóján.

A család megrémült, hogy kiderül: zsidók; ezért a fotóshoz rohantak. Ő azt mondta, tudta, hogy a család zsidó, és szándékosan küldte be a képet a legszebb árja csecsemőt kereső versenyre, hogy nevetségessé tegye a nácikat. Sikerült: a kép nyert, állítólag személyesen Göbbels választotta ki.

A szülők attól féltek, hogy felismerik a csecsemőt, ezért otthon tartották. A fotója megjelent a náci képeslapokon, egy nagynénje fel is ismerte a babát, de a titok sosem derült ki. 1938-ban az apát koholt adócsalás miatt elfogta a Gestapo, de elengedték, miután párttag könyvelője megvédte. Ezután a család Lettországba menekült, majd Párizsban telepedtek le, amíg azt el nem foglalták a németek.

A francia ellenállás alatt újra menekültek, ezúttal Kubába, 1949-ben pedig az USA-ba költöztek. Ma a poszteren szereplő egykori zsidó kislány kémiaprofesszor New Yorkban.

Kimaradt?