A nyílt utcán szülte meg gyermekét egy brit nő

Igencsak szokatlan látványban volt része annak, aki a minap Birmingham belvárosában, a New Streeten vásárolgatott. Egy fiatal nő ugyanis ott, a főtér közepén adott életét gyermekének, miután bevásárlás közben váratlanul megindult nála a szülés – idézte a brit sajtót a hir24.hu.

A fiatal nő teljesen egyedül indult vásárolni abban a hitben, hogy a szülésig még van ideje, ezért őt is meglepetésként érte, amikor az egyik üzletben megkezdődtek nála a fájások. „Az egész nagyon gyorsan történt, olyannyira, hogy mire a mentők kiérkeztek a nő már meg is szülte gyermekét" - mesélte később az egyik szemtanú a Daily Mail című brit lapnak.

A kismama szerencséjére abban az időben épp a New Streeten sétálgatott egy szabadnapos orvos is, aki felfigyelt a nő köré gyűlt tömegre, és a segítségére sietett. Nem sokkal később a közeli Primark üzletből néhány törölközőt és lepedőt hoztak, amivel a segítők el tudták takarni a szülő nőt a kíváncsi szemek elől.

„Először azt hittük, hogy valamiféle utcai performanszot látunk, ám később kiderült, valójában egy szülésnek lehettünk a szemtanúi" - mondta egy másik bámészkodó. „Teljesen egyedül volt, nem volt mellette egy rokona sem" - tette még hozzá. A brit lap megtudta azt is, hogy a fiatal anyukát és gyermekét a szülés után a városi kórházba szállították, mindkettőjük állapota kielégítő.

Kimaradt?