Székelyföldi Szabadegyetemre várják a fiatalokat

A Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT)  augusztus 7-10. között Csomakőrösön szervezi meg a Székelyföldi Szabadegyetemet, a SIC Fesztet. Az eddig Háromszéki Szabadegyetemként ismert rendezvény most nagyobb térséget átfogó eseményként várja az érdeklődőket érdekes és hasznos programjaival.

 A 2009-től elindított hiánypótló rendezvény célja, hogy egy olyan találkozási helyet biztosítson a fiataloknak, ahol kulturált környezetben, hasznos programokon részt véve megismerkedhetnek egymással, valamint egy olyan kép kialakítása, amely által vonzóvá válnak az ifjúsági szervezetek és azok tevékenysége.

Oltean Csongor, a Háromszéki Ifjúsági Tanács elnöke sajtótájékoztatón elmondta, az elmúlt öt év tapasztalata azt mutatja, hogy van érdeklődés a rendezvény iránt a fiatalok körében, ennek köszönhetően egyre többen csatlakoztak valamilyen ifjúsági szervezethez vagy hoztak létre újakat.

"Háromszéken egyre aktívabb lett az ifjúsági élet és azért is gondoltuk, hogy kibővítjük a Székelyföldi Szabadegyetemet. Fontosnak tartjuk, hogy a székelyföldi fiataloknak egy olyan találkozási lehetőséget biztosítsunk, amely átlépve a diáktábor kereteit, szakmai programokat is biztosítson. Ezért különböző műhelymunkákra várjuk azokat, akik érdekeltek gazdasági, oktatási, kulturális és közéleti kérdések megvitatásában a meghívott szakemberekkel. Nem akarjuk felvenni a versenyt más rendezvényekkel, csupán színesebbé szeretnénk tenni a fiataloknak szóló nyári szabadidős rendezvények palettáját, szórakozási, képzési, tanulási lehetőséget biztosítva az érdeklődőknek” – fogalmazott hozzátéve, több ifjúsági, civil és kulturális szervezet közel három hónapja aktívan dolgozik a rendezvényen, amelyre a jelentkezés tíz napon belül kezdődik. A tábor közel 250 férőhelyes, de még ugyanennyi személynek tudnak sátorhelyet biztosítani.

A székelyföldi szintű esemény részletes programját a szervezők az elkövetkező hetekben teszik közzé, amely a szakmai előadások mellett koncerteket, szórakozási lehetőségeket, versenyeket is tartalmaz.

Kimaradt?