Három hét múlva kezdődik a 25. Tusványos

Július 22. és 27. között zajlik a huszonötödik Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor aktuál- és a negyedszázadot áttekintő politikával, saját himnusszal, tucatnyi zenekarral, árleszállítással és a remények szerint medvementesen.

A Történetekből történelem! jelmondattal szervezett idei tábor újdonságairól szervezői – a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány – kedden beszéltek. Sándor Krisztina, a tábor politikai programkoordinátora előrebocsátotta, hogy a Tusványos „alapító atyái” a mai napig részt vesznek a program alakításában, majd elmondta: idén is megpróbálják egymás mellé ültetni a különböző nézeteket valló erdélyi és magyarországi politikusokat, emellett a román-magyar párbeszédnek is igyekeznek teret adni.

Idén három fontos téma jellemzi a tábor politikai párbeszédeit: az európai parlamenti, a magyarországi országos és önkormányzati, valamint a romániai államfő választásokkal kapcsolatos kérdések, a rendszerváltás óta elmúlt huszonöt év elemzései, és a nemzetpolitikai témák. Mint mindig, számos meghívottra lehet számítani, EP-képviselőktől miniszterekig magyarországi és erdélyi politikusok jelenlétére, a névsorról azonban túl néhány konkrét néven a szervezők sem tudnak biztosat mondani. Meghívást kaptak az erdélyi magyar pártok elnökei, és jelen lesz Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke.

Az ifjúságpolitikai kerekasztal meghívottjai közt a magyarországi Fidelitas és a Magyar Ifjúsági Konferencia, Erdélyből a Magyar Ifjúsági Nemzeti Tanács (MINTA) képviselői lesznek jelen, de a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) is kapott meghívót.

A tábor résztvevői idén először ismerkedhetnek meg a visszajáró Intim Torna Illegál banda által szerzett Számon a szívem című táborhimnusszal, a focirajongók sem unatkozhatnak ugyanakkor, mert Tusnádfürdőn ekkor szervezik a Kárpát-medencei iskolások és főiskolások focikupáját. Jó hír, hogy a tusolók és vécék felújítása folyamatban van, a sátortábor pedig az eddigi 25 lej helyett idén 15 lejbe kerül egy napra. A Csűr is változott: az Olt felőli oldalát lebontották abban a reményben, hogy így többen beférnek az esti bulikban.

A nagyszínpadon fellép a Role, a Heaven Street Seven, a Kiscsillag, az Edda, a Quimby, a Vad Fruttik, a  Tankcsapda, Rúzsa Magdi, Baricz Gergő, a már említett Intim Torna Illegál és a 30Y, de teret kap az erdélyi Bagossy Borthers Company és a Face Today is. A tábor záróakkordjaként a Fölszállott a páva gálaestjét lehet megtekinteni.

Kapcsolódók

Kimaradt?