SZNT: a zászlótörvény nincs tekintettel az ECRI-jelentésre

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szerint a szenátus szakbizottságainak az asztalán levő zászlótörvény nincsen tekintettel azokra a bírálatokra, amelyeket az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia elleni Bizottsága (ECRI) fogalmazott meg a Romániáról szóló, 2014-es országjelentésben.

Az SZNT csütörtöki közleményében felidézi, hogy az ECRI-jelentés kitér a román hatóságoknak a székely jelképeket üldöző magatartására, és felszólítja Romániát, hogy alkalmazza az egyenlő bánásmód elvét a jelképhasználatban.

Az SZNT szerint az egyenlő bánásmód elve akkor érvényesülne, ha a készülő zászlótörvény "a székely zászlónak, a románnal egyenlő alkalmazását" tenné lehetővé. A tanács szerint a székely zászlónak a megyezászlóvá vagy községi zászlóvá való leminősítése "méltatlan és elfogadhatatlan" egy "nép jelképével szemben", és sérti az egyenlő bánásmód elvét.

Az SZNT emlékeztetett arra, hogy 2010-ben Románia kulturális minisztériuma a segesvári ügyészség kérésére adott hivatalos szakvéleményezésében egy "történelmi közösség jelképeként" határozta meg a székely zászlót, az ügyészség pedig megállapította, hogy annak kitűzése nem ütközik törvénybe. "Ennek ismeretében értelmetlen bármiféle jogszabályt kezdeményezni, ami lehetővé tenné a székely zászló szabad használatát" - közölte az SZNT.

 A székely zászlót a Székelyföld szimbólumává tevő SZNT felszólította a székely önkormányzatokat: ne engedjék azt átminősíteni sem települési, sem megyezászlóvá a Székelyföld zászlaját. "A helyi zászlók elfogadását pedig halasszák el addig, amíg azok elfogadását és használatát az autonóm székely hatóságok fogják szabályozni" - közölte az SZNT.

Lehetővé teszi a székely zászló használatát

A Szociáldemokrata Párt (PSD) 42 képviselője április közepén terjesztett be törvénytervezetet a parlamentbe a helyi közigazgatási egységek saját zászlóinak elfogadásáról és használatáról. A tervezet szerint a községek, városok és megyék zászlóit kormányhatározattal fogadják el az önkormányzat javaslatára.

Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes szombaton az MTI kérdésére úgy értékelte, a törvény lehetőséget teremt a székely zászló használatára. Nem tiltja ugyanis meg, hogy különböző székelyföldi önkormányzatok ugyanazt a zászlót fogadják el saját jelképüknek.

Kapcsolódók

Kimaradt?