Frissítse, ha szeretné még használni a Skype-ot

Érdemes frissíteni a számítógépen lévő Skype programot, mert a korábbi verziókkal nem lehet majd használni a szolgáltatást. A Microsoft olyan szinten bekeményít, hogy már a fél évvel ezelőtti klienssel sem működik majd a Skype.

A következő néhány hónapban nyugdíjazza korábban kiadott Skype-klienseinek zömét a Microsoft. A HWSW azt írja: a döntés azért érdekes, mert az elavultnak ítélt "régi" verziók között például a viszonylag friss, januárban megjelent 6.13-as windowsos változat is ott van.

A vállalat a legújabb verziók előnyeként említi, hogy az üzenetküldéshez már nincs szükség rá, hogy a beszélgetőpartner is online legyen, a korábbi beszélgetések teljes egészükben megtekinthetők bármilyen eszközön, továbbá az üzenetek olvasott, illetve olvasatlan állapotára vonatkozó információk is szinkronizálhatók a platformok között – emlékeztet a HWSW.

A korábbi verziók nem szimplán nem javasolja a Microsoft, a programba a felhasználók egyáltalán nem tudnak majd bejelentkezni.

Kimaradt?