Kissé megkínozták románból a magyar diákokat

Nem volt egyszerű a román nyelv és irodalom vizsga a székelyföldi gyerekek számára a nyolcadikosok képességfelmérőjén, leginkább a fogalmazással és a nyelvtani próbákkal küszködtek az általános iskola végzősei. Kedden magyar nyelv és irodalom vizsga következik.

Részben könnyebb, részben nehezebb volt a hétfői román nyelv és irodalom próba a tavaszi tudásfelmérőnél – nyilatkozták a nyolcadikosok képességvizsgájának első napja után a maszol.ro-nak székelyföldi tanárok és diákok. Hétfőtől összesen 166 ezer nyolcadikos tanuló ad számot tudásáról, eredményük pedig döntő a középiskolai beiratkozásnál.

Nehezen megy a román fogalmazás

A diákoknak az első tételben Ion Minculescu szimbolista költő versét kellett elemezniük, a másodikban pedig egy Adevărulban megjelent cikkből kiindulva kellett kérdésekre válaszolni, illetve szöveget írni. Mint megtudtuk, a fogalmazással kapcsolatos tételek nehezebbnek bizonyultak a román vizsgán, mint amire a székelyföldi diákok számítottak, azonban a „töltelék-tételek” könnyebbek voltak még a tudásfelmérőhöz képest is.

„A négy év alatt a gyerekeket fel lehetett készíteni erre a vizsgára. Székely diákokanak azonban nehéz volt a feladat, különösen a fogalmazás, hiszen amire elolvassák az egy oldalas verset, utána meg értelmezik, ahogy tudják, örvendenek, ha 8-10 szó megmarad abból, amit elolvastak, jó eredmény már az is, ha a lényeget megértik ezek a gyerekek” – mondta el lapunknak Marosfői Enikő román szakos tanárnő.

A tanárok általában úgy vélekedtek, a fogalmazás tétel miatt nem lehet majd nagyon jó eredményekre számítani, ugyanis ez lesz fajsúlyosabb az osztályozásnál is. Azonban túlságosan nem is aggódnak az eredmények miatt, úgy vélik, tartani fogják a szintet az általános iskolák végzősei. „Mi annyit tehettünk, hogy igyekeztünk maximálisan felkészíteni a gyerekeket, olyan felkészítőket tartottunk, ahol kérdezni is tudtak, úgy érzem, megtettünk minden tőlünk telhetőt” – fogalmazott Bernád Ildikó gyergyószentmiklósi iskolaigazgató.

Nem elégedetlenek a diákok

„Egész jól ment, illetve nem lesz tökéletes, de nem is számítok erre. Ismerem a képességeimet és ismerem a román nyelvtanítás hátrányait, ezért hetes-nyolcasnál jobbra nem is számítanék. Egyelőre nem tudom elképzeli sem, milyen az, amikor valaki jól tud románul fogalmazni. Nekem szándékomban áll megtanulni, de nem az irodalmi nyelvet”, mondta el a gyergyószentmiklósi Vaskertes iskola egyik diákja.

Egy diáklány úgy vélekedett, a kérdések nehézsége elfogadható volt, a nyelvtani kérdések okoztak inkább fejtörést, de ezt is a magyar anyanyelv számlájára írta, hiszen, mint mondta, „mi nem vágjuk kapásból az igeidőket, a ragozásokat, mint ahogy bármilyen más anyanyelvűnek is lenne baja a magyar nyelvvel, adott esetben”.

A nyolc osztályt végzettek tudásfelmérője kedden az anyanyelv és irodalom-, szerdán a matematika vizsgákkal folytatódik. Az első eredményeket pénteken teszik közzé, az óvások utáni végleges eredmények július 1-jén lesznek nyilvánosak. Az országos teszten elért jegy a középiskolai felvételi átlagának 75 százalékát teszi ki.

Kimaradt?