Így támasztja alá Izsák Balázs Székelyföld autonómiaigényét

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a román miniszterelnöknek címzett nyílt levélben nemzetközi egyezmények idézésével támasztotta alá a Székelyföld területi autonómiájának igényét.

Az MTI-hez eljuttatott nyolcoldalas dokumentumban az SZNT elnöke megköszönte a miniszterelnöki kancellária válaszát a Székely szabadság napján március 10-én elfogadott petícióra, ám vitába szállt a válasz szinte valamennyi megállapításával.

Az ET-tagság kötelez

Az Európa Tanács (ET) dokumentumaiból idézte, hogy Románia az ET-tagság elnyerésekor vállalta: "kisebbségvédelmi politikáját az 1993/1201-es ajánlásra alapozza". Az ajánlás a tömböt alkotó kisebbségek jogaként veszi számba az autonóm közigazgatási szervek létrehozását vagy a különleges státust.

Izsák Balázs arra kérte a miniszterelnököt, vizsgálja felül a kormánynak azt az álláspontját, miszerint semmi nem írja elő számára az autonómia biztosítását, és erősítse meg, hogy Románia be fogja tartani az ET-tagság elnyerésekor tett, majd a román-magyar alapszerződésben megerősített vállalásait.

"Az államok nemzetközi kötelezettségvállalásainak a tiszteletben tartása a stabilitás alapvető tényezője; ezek tagadását, vagy félreértelmezését a nemzetközi közösség elutasítja" - áll a levélben. Izsák Balázs elismerte, hogy nincsen olyan nemzetközi norma, mely előírna az államoknak bizonyos területi közigazgatási felosztást, de hozzátette, számtalan nemzetközi dokumentum írja elő, hogy a területi közigazgatás átszervezése során milyen elveket kell tiszteletben tartani.

A Románia által 2007-ben ratifikált Regionális és kisebbségi nyelvek chartájának, az 1995-ben ratifikált Kisebbségvédelmi keretegyezménynek, az 1997-ben elfogadott Helyi önkormányzatok európai chartájának, valamint a román-magyar alapszerződésnek a vonatkozó cikkelyeit idézve jelentette ki, hogy az ország területi átszervezésekor tekintettel kell lenni a kulturális, nyelvi szempontokra.

Valle d'Aosta példája

Izsák Balázs az Európai Unió statisztikai régióinak a kialakítási elveit is idézte, amelyek között a történelmi és kulturális szempontok is szerepelnek. Megemlítette, noha az EU azt kéri, hogy a régiókat úgy alakítsák ki, hogy egy-egy régió lakossága 800 ezer és 3 millió közötti legyen, éppen a történelmi és kulturális szempontok alapján is lehetővé teszi, hogy kisebb régiók is létrejöjjenek. Példaként a mindössze 130 ezer lakost számláló olaszországi Valle d'Aosta régiót hozta fel, melynek kialakításánál a régió francia kultúráját vették figyelembe.

Az SZNT elnöke adatokkal bizonyította, hogy a székelyföldi Kovászna és Hargita megyéknek a romániai Közép-régióba való beillesztése a két megye gazdasági leszakadását eredményezte. Ugyanakkor félremagyarázásnak tekintette, hogy a kormány az "etnikai kritériumok" és az "szegregáció elvének" az elutasítása jegyében érvel a székelyföldi autonómiatörekvések ellen.

A kormány az SZNT márciusi petíciójára adott válaszában június elején közölte: "Romániára nem hárul semmilyen nemzetközi egyezményből származó kötelezettség, amely szerint etnikai alapú területi autonómiát vagy bármilyen kollektív jogot kellene biztosítania a kisebbségeknek. A nemzetközi jog csupán a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek egyéni jogait szentesíti, amelyeket másokkal együtt is lehet gyakorolni." 

Megemlíti, hogy az önmagát székely közképviseleti testületként meghatározó SZNT dokumentumaiban nem szerepelnek ezek a fogalmak. A Románia jelenlegi közigazgatási berendezkedését leíró törvény viszont a megyék meghatározásánál a földrajzi, gazdasági, és társadalompolitikai szempontok mellett a lakosság etnikai, kulturális és hagyományos kapcsolatait is számba veszi. Izsák Balázs úgy vélte, a román kormány a magyar közösségnek a román törvények által is szentesített szerzett jogainak az eltörlésére készül.

Az SZNT elnöke sérelmezte, hogy a román kormány következetesen a nemzetközi kötelezettségek hiányára hivatkozik a kisebbségpolitikában. "Tényleg nincsen arra lehetőség, hogy Románia (...) a nemzetközi egyezmények által megszabott kisebbségvédelmi előírásokon minimális teljesítésén túlmenő erőfeszítéseket tegyen?" - tette fel a kérdést.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?