Megérkezett a várva várt vakáció!

Pénteken kezdődik a közoktatásban a nyári szüniő, amely szeptember 14-ig tart. A nyolcadikosok hétfőn kezdik a képességvizsgát, ők már egy hete megkapták az év végi értesítőt.

A következő tanévben 36 oktatási hét lesz. Az új tanév első vakációja a kisiskolások számára lesz november 1-9. között, december 20. 2015. január 5. között pedig az összes diák téli vakáción lesz. Az első félév január 30-án ér véget.

A parlament napirendi pontjai között szerepel egy törvénytervezet, amely lehetővé teszi, hogy a nyári szünet alatt se zárjanak be az iskolák és óvodák, így azok a szülők, akiknek nincs kire hagyniuk a gyereket nap közben, küldhetik őket iskolába, óvodába. A nyári iskolának természetesen nincs kötelező jellege, és rendkívüli órarend szerint működik, a nyári óvodát viszont a szülőknek fizetniük kell.

Kapcsolódók

Kimaradt?