Háromszéki Huszártoborzó zajlik a hétvégén

A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület ötödik alkalommal szervezi meg a Háromszéki Huszártoborzót a hétvégén, június 20 és 22. között.

A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület szervezésében, Kovászna Megye Tanácsának és az esemény útvonalába eső háromszéki települések önkormányzatainak támogatásával  Dálnok, Albis, Csernáton, Ikafalva, Futásfalva, Torja és Kézdivásárhely útvonalon haladnak idén a huszárok.

A szervezők felkérnek minden magyar katonai hagyományőrzőt határon innen és túl, valamint minden székely lovasembert, hogy egyenruháját vagy nemzeti viseletét magára öltve csatlakozzon. Meghivják ugyanakkor Háromszék civil lakosságát, hogy kövesse nyomon a csapatok vonulását a kijelölt útvonalon, és tapasztalja meg, hogyan csalogatták zászlaik alá hadba vonúló huszárjaink és honvédeink a virtusos, bátor székely regutákat.

A rendezvény pénteken kezdődik, a résztvevőket délután 17 és 19 óra között szállásolják el a dálnoki fogadónál. Szombaton reggel 7 órakor ébresztő, 9 órakor indulás, majd sorban toborzót tartanak Dálnokon, Albisban és Csernátonban, ahol ebédelnek is. Csernáton után Ikafalván és Futásfalván toboroznak, este Torján, huszárbált szerveznek. Vasárnap délelőtt fél 12-kor toboroznak Altorján, vélhetően fél 2 körül érkeznek meg Kézdivásárhelyre, ahol az ebédet követően véget ér a rendezvény.

Kimaradt?