Átlátszó repülőgéppel az utazás is nagyobb élmény lesz

Az Airbus szakemberei szerint 2050-re már átlátszó falú repülőgépek fogják szelni az eget. A mérnökök úgy vélik, a repülőgépek fala átlátszó és interaktív lesz, amelyek igény szerint átalakulnak, és a fényviszonyoknak megfelelően pedig a formájukat is változtatni tudják.

Az Airbust még 2011-ben kezdte el foglalkoztatni az eredeti elgondolás, azt követően, hogy egy 10 ezer fős közvélemény-kutatás eredményei szerint az utazóközönség nagy többsége a repülőutat is a nyaralás részeként szeretné megélni.

A mérnökök a hologram technológiát is felhasználnák az utasok kényelmének biztosításáért, az üléseket ugyanis ezek segítségével lehetne magánfülkévé alakítani. A fűtésnél pedig az emberi test melegét is felhasználnák, az ülések vezetnék el a hőt a fűtési rendszerbe.

A repülőgépeket osztályok helyett zónákra osztanák. Az első zónában pihenni, a hátsóban dolgozni lehet, középen pedig szórakozni, ismerkedni, internetezni és különböző interaktív játékokkal játszani.

A repülőgépnek az utastere lenne átlátszó, hisz nincs értelme nézni sem az üzemanyaggal töltött szárnyakat, sem pedig a padlóban lévő csomagteret és műszaki berendezéseket. A gép falának felületét mindenki a saját igényére szabhatja, így nem számít, hogy ki ül az ablaknál, és ki nem. A falakba épített kijelzők segítenek tájékozódni az égbolton, a hologramok pedig plusz információval szolgálnak a látványról.

Kimaradt?