Előkészítő: „olajozatlan”, de működik a rendszer

Az elöljárók többszöri hajbakapása után, a „káoszban és zűrzavarban" induló előkészítő osztályok iskolához való csatolása évkezdés után egy héttel, több iskolavezető szerint is jó döntésnek minősült. A rendszerről ilyen rövid idő után még nem mondható el, hogy olajozottan működne, de hamarosan beáll a tervezett kerékvágásba – vélekednek az igazgatók.elokeszito

„Vissza az óvodába" – elhamarkodott politikai döntés

Az előkészítők elindítása után egy héttel túl korai volna végleges döntést hozni, vagy véleményt mondani a működésükről. A tevékenységek még nem kezdődtek el teljes gőzzel – nyilatkozta a maszo.ro-nak Vörös Alpár, a kolozsvári Apáczai Csere János Gimnázium igazgatója. Elmondta: a segédanyagoknak mintegy nyolcada érkezett meg, a pedagógusok képzése két héttel ezelőtt fejeződött be, még minden „olajozatlan".voros-alpar

„Az előkészítők beindulása egy olyan folyamat, amely egy hét után még nem mutat különösebb eredményeket. Reális az az elképzelés, hogy az első félév után mérlegelik a helyzetet" – fogalmazott az igazgató.

A Victor Ponta miniszterelnök és Ecaterina Andronescu oktatási miniszter által bejelentett szándékról, miszerint jövőre visszaviszik az előkészítősöket az óvodába Vörös Alpár úgy vélekedett: ez egy elhamarkodott politikusi döntés, az oktatás pedig nem az elhamarkodásról kellene szóljon.

Arra a kérdésünkre válaszolva, hogy hogyan illeszkedtek be az előkészítősök az iskolába az igazgató elmondta: az Apáczai esetében szerencsés a helyzet, mert a kicsik külön épületben vannak, de a vegyes óvodai csoportokban a gyerekek amúgy is ahhoz szoktak, hogy a 3 évesek a 6-7 évesekkel vannak együtt. „Nulladikban nem a nagyobb gyerekekkel való együttlét, hanem a nevelők és a környezet jelentik az újdonságot" - részletezte Vörös Alpár.

Rámutatott: előkészítősnek lenni előnyös, ők most megint a „kicsik", jobban odafigyelnek rájuk és ez nem jelent törést a gyerek számára. „Az előkészítők bevezetése inkább pozitívumokkal jár. Kolozsváron legalábbis a beiratkozási rendszer megszűrte a gyerekeket, korosztály szempontjából tehát nem olyan nagy a szórás, mint az óvodai csoportokban, így könnyebben lesz egységes a gyerekek fejlődése" – magyarázta az elöljáró. Kifejtette: a vegyes óvodákban a gyerekekre nem lehetett külön odafigyelni és kifejezetten az életkornak megfelelő foglalkozásokat biztosítani nekik.elokeszito1

Amit elkezdtünk, tovább kell vinni

Solymosi Zsolt, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium aligazgatója megkeresésünkre az előkészítők óvodába való visszahelyezésével kapcsolatosan elmondta: ami elkezdődött, azt tovább kell vinni; ha megfelelőek a körülmények és felkészültek a pedagógusok, nincs akadálya annak, hogy ezek az osztályok az iskolában maradjanak. „Elég nagy fejetlenség volna visszavonni" – fogalmazott az aligazgató.solymosi

Hozzátette: a gyerekkel az iskolában is lehet otthonosan, játékosan és szórakoztatóan tanulni. „Az előkészítő osztályt az EU-s országok mintájára pozitív dolognak tartom, de az a gyorstalpalás és a bizonytalanság, ami ehhez Romániában kapcsolódott, az egyáltalán nem volt pozitív" – vélekedett Solymosi.

Közölte: az unitárius kollégium idejében megtette a szükséges lépéseket, nyár végére az iskola minden téren felkészült a gyerekek fogadására – megérkeztek a bútorok, kiképezték a pedagógusokat. „A minisztérium gyorstalpalása okozta káoszt és zűrzavart leszámítva az előkészítősök évkezdése nálunk jó hangulatú volt" – nyilatkozta Solymosi Zsolt.

Az áthidaló egy év

Timár Ágnes, a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum igazgatója a nulladik osztályokról úgy vélekedett: az előkészítők iskolába való áthelyezése nem volt rossz ötlet. „A gyerekek nagy különbségekkel érkeznek az óvodákból, nem tudnak egyedül öltözni, nem tudnak kellőképpen odafigyelni, és ez az egy év arra hivatott, hogy a különbségeket áthidalja, ezalatt esély van arra, hogy a kisdiákok egyenesbe jöjjenek" – fogalmazott az igazgatónő.timar-agnes

Hangsúlyozta: sokkal jobb volna a szakma szempontjából, ha a nulladik osztály az iskolában maradna. „Sok tanító maradna állás nélkül az óvodákba való visszahelyezés esetén, a befektetés is óriási volt, többszörös hátránya volna az újabb változtatásnak" – vélekedett Timár Ágnes.

Elmondta: pozitív lépés volt az előkészítők bevezetése, mivel első osztályban nehéz a gyerekeket hirtelen az iskolai rendre szoktatni. „Több tanítónőtől hallottam olyan panaszt, miszerint a gyerekek hiányzó készségei miatt, csak késve kezdhették el a tanterv szerinti oktatást" – tájékoztatott az igazgatónő.

Kimaradt?