Elballagtak a BBTE magiszteris hallgatói

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem magiszteris hallgatóinak ballagására csütörtökön délután került sor Kolozsváron, az egyetem Farkas utcai épületében.

Az ünnepséget a Gaudeamus nyitotta meg a Visszhang kórus előadásában, ezt követően dr. Soós Anna rektorhelyettes, a Magyar Tagozat vezetője köszöntötte az végzős magiszteriseket, aki beszédében kihangsúlyozta, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a diákoknak igyekezett alapokat adni ahhoz, hogy elinduljanak a választott szakmájukban. Kikerülve az egyetem falai közül a munka az alkotás örömét jelentse: „valamit alkossunk, és gazdagítsuk környezetünket”, fogalmazott.

Meg kell tanulnunk az élet nagybetűinek olvasását, oly módon, ahogy felülről tekintve láthatjuk a Atacama-sivatagban található Nazca-vonalakat. Mindez azt jelenti, „hogy felül kell emelkednünk önnön korlátainkon”, hangzott el Talpas Botond diák-alprefektus köszöntőjében.

Az ünnepség további részében tudománynépszerűsítő előadásokra került sor, először dr. Fábián Gyula, a Jogtudományi kar docense avatta be az Európai Unió bíróságának és jogi terminusainak rejtelmeibe a hallgatóságot „Az előzetes döntési eljárás, híd a nemzeti bíróságok és az EU Bírósága között” című előadásával.

dr. Szász Levente, a Közgazdaság és Gazdálkodástudományi kar adjunktusa „ Ellátási hálózatok a globális gazdaságban” cimmel mutatott be tartalmas és érdekes előadást, melyben kitért többek között a várható trendekre a globális értékláncokban.

dr. Szenkovits Ferenc, a Matematika és Informatika Kar docense Tamási Áronra alapozott gondolatvitellel „Azért vagyunk a világon, hogy otthon legyünk benne“ búcsúztatta a másodéves magiszteri hallgatókat.

A rendezvény zárómozzanataként az évfolyamok átvették emléklapjaikat. Az idén hozzávetőlegesen 350 magiszteris diák végez az egyetem 17 magyar tannyelvű karán.

Kimaradt?