Kovács: rossz célpontot választottak, akik az RMDSZ-re lőnek autonómiaügyben

Az MPP háromszéki politikusai elégedetlenek az RMDSZ-el való partnerséggel, és együttműködési megállapodás felülvizsgálatát kérik a polgári párt országos vezetőségétől. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára a maszol.ro-nak leszögezte: rossz célpontot választottak azok, akik az RMDSZ-re lövöldöznek, mint az autonómia kerékkötőjére.

Az MPP háromszéki politikusai elégedetlenek az RMDSZ-el való partnerséggel, és együttműködési megállapodás felülvizsgálatát kérik a polgári párt országos vezetőségétől. A polgári párti politikusok ugyanakkor szorgalmazzák, hogy jövő héten üljön össze a két párt országos vezetősége, és tárgyaljanak nemzetpolitikai témákról, pontosabban arról, hogy mit lépnek a kormány által az SZNT-nek adott válaszra az autonómia témában, illetve egyeztessenek Székelyföld autonómia törvénytervezetéről.

Az MPP sepsiszentgyörgyi elnöke, Bálint József csütörtöki sajtótájékoztatón kifejtette: a párton belül egyre inkább megkérdőjeleződik az RMDSZ-el kötött partnerség szükségessége.  Beszámolója szerint az MPP tagok és szimpatizánsok rajtuk kérik számon, hogy a közvélemény és a sajtó is úgy vélekedik, hogy a polgári pártot „lenyelte” az RMDSZ. Bálint József leszögezte: az MPP nem olvadt be, nem frakciója és nem is platformja az RMDSZ-nek, önállóan politizál, hiszen azért jött létre, hogy képviselje a „választás szabadságát”. Hozzátette: a két alakulat közti partnerség nemzetstratégiai célok megvalósításáért jött létre.

A két párt közti együttműködés féléves mérlegét megvonva a politikus felrótta az RMDSZ-nek, hogy még mindig nincs autonómia-törvénytervezet, nem állnak ki határozottan a nemzeti jelképek mellett, nincs forrásmegosztás a magyarság szervezetei között, a kormánytól származó pénzek fölött csak az RMDSZ rendelkezik.

Ennél árnyaltabban fogalmazott az MPP Kovászna megyei elnöke, Kulcsár Terza József. Elmondta, a párton belüli ellenvélemények ellenére jó döntésnek tartotta az RMDSZ-el kötött partnerséget, amely szerinte azért jött létre, hogy fölülemelkedve a pártérdekeken közösen cselekedjenek a nemzetpolitika érdekében. Ugyanakkor leszögezi: az MPP nem fog beolvadni a szövetségbe, és nem fogadja el, hogy az RMDSZ „nőszervezetének” titulálták.

 A háromszéki polgári párti politikus sérelmezi, hogy az RMDSZ úgy tesz, mintha nem lenne a kormány tagja, és semmi beleszólása nem lenne a kormány dolgaiba akkor, amikor az SZNT-nek küldött válaszlevélben azt írják: semmilyen nemzetközi egyezmény nem kötelezi arra, hogy etnikai alapon területi autonómiát vagy kollektív jogokat biztosítson a nemzeti kisebbségeknek.

Kulcsár Terza József szerint Kelemen Hunor szövetségi elnöktől nem magyarázatot, hanem konkrét lépéseket várnak el. Ennek kapcsán az MPP vezetői jövő hétre tanácskozásra hívják az RMDSZ vezetőségét ahol nemzetpolitikai kérdésekről, például az autonómiatervezetről és a kormány autonómiára adott válaszáról tárgyalnának.

Biró: az RMDSZ térfelén pattog a labda

„Tény, hogy várakozásainkat alulmúlta az RMDSZ-szel kötött megállapodás” – kommentálta a háromszéki MPP-vezetők nyilatkozatait a maszol.ro-nak Biró Zsolt. A párt elnöke emlékeztetett arra, hogy az együttműködés egyik sarkalatos pontja az autonómiatervezetet kidolgozásával megbízott közös munkacsoport volt.

„Nem akarom azt mondani, hogy az RMDSZ elszabotálja ennek a munkacsoportnak a tevékenységét, de tény, hogy a testület mindössze egyszer ülésezett, és ez nem rajtunk múlott. Éppen Kulcsár Terza József nyilatkozta a múlt héten, hogy készek vagyunk akár hetente leülni és ülésezni” – magyarázta Biró Zsolt, aki szerint „a labda most az RMDSZ térfelén pattog” a törvénytervezet ügyében.

Az MPP elnöke komolytalannak nevezte, hogy az RMDSZ-ben sincs egyetértés a tervezetről, mert a munkacsoportban már több jogszabályváltozattal is előállt. „Most már látni szeretnék a medvét. Hiszen a tagságunk elégedetlenségét is elsősorban ennek a kérdésnek a megoldatlansága táplálja” – tette hozzá.

Kovács: rossz célpontot választottak

„Üzenem az MPP-nek és az SZNT-nek is, hogy rossz célpontot választottak, ha az RMDSZ-re lövöldöznek, mint az autonómia kerékkötőjére” – reagált a megfogalmazott vádakra a maszol.ro megkeresésére Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára. Hozzátette: a kormány kommunikációs osztálya által küldött válaszlevél természetesen nem tükrözi az RMDSZ álláspontját. „Mi is autonómiapártiak vagyunk, csak van egy lényegi különbség köztünk és az SZNT között. Míg Izsák Balázsék – nagyon hasznosan – verik a dobot, meneteléseket szerveznek, addig az RMDSZ azon dolgozik, hogy beőrölje azt a totális elutasítást, amit a román politikai osztály és a társadalom részéről tapasztalunk autonómiaügyben” – mondta a főtitkár. Hozzátette: bármikor készek egyeztetni a felvetett kérdésekről az MPP vezetőivel.

Kimaradt?