Kovács: „Bogdan Diaconu döntse el, az RMDSZ partner vagy ellenség?”

,,Az RMDSZ nem szokott jelentéktelen politikusok lázálmaira, légből kapott hamis állításaira reagálni, most azonban kivételt kell tennünk, hiszen Bogdan Diaconu PSD-s parlamenti képviselő újabb képtelenségeit nem lehet szó nélkül hagyni” – fogalmazott szreda délben Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára azzal a nyilatkozattal kapcsolatban, amely szerint a szociáldemokrata politikus zsarolással vádolja a Szövetséget, amiért felemelték szavukat a kormánykoalíciós partner párt képviselőjének magyarellenes törvénykezdeményezései ellen.

,,Nem hallgathatunk akkor, amikor az egész magyarságot járatják le, amikor minket hátrányosan érintő szabályozásokat készítenek elő és megpróbálnak megfélemlíteni minket. A nacionalista szólamok puffogtatása sajnos még mindig nem ment ki a divatból, bár tudjuk azt is, hogy Diaconunál nagyobb kaliberű szélsőséges politikusok is eltűntek már a süllyesztőben” – hangsúlyozta a főtitkár.

Kovács Péter rámutatott: Bogdan Diaconu félelmeivel ellentétben senki nem akarja őt elhallgattatni, és ami még fontosabb, nem vonja senki kétségbe Románia egységét. Mindez csak egy olyan politikus fejében fordulhat meg, aki minden mondatában büntetni, betiltani, feljelenteni akar.

A Szövetség főtitkára szerint a képviselő parlamenti tevékenységének egészét az teszi ki, hogy szenvedélyesen sokat foglalkozik a magyarokkal: életünket megkeserítő intézkedéseket terjeszt elő és kifogásol minden magyar kezdeményezést.

 ,,Nagy tüske volt szemében a Székelyek Nagy Menetelése, a magyar szimbólumok hivatali használata, mint ahogyan az is, hogy 2010-ben Markó Béla, akkori miniszterelnök-helyettes magyarul folyatott hivatali levelezést. Számtalanszor ki akarta tiltani a Szövetséget a kormányból, az Európai Parlamentből, fel akarta oszlatni a romániai magyar pártokat és legújabban a területi autonómiát támogató tüntetéseket is”– sorolta Kovács Péter, majd hozzátette: Bogdan Diaconu és pártja el kell döntse, hogy az RMDSZ kormánykoalíciós partner vagy ellenség. 

Kapcsolódók

Kimaradt?