Magyarországi diákok baleseteztek Gyulafehérvárnál

Magyarországi diákokat szállító autóbuszok ütköztek egymással szerda este Gyulafehérvár szélén - 12 diák és egy felnőtt könnyebb sérüléseket szenvedett.

A Mediafax hírügynökség jelentése szerint a 11 és 13 év közötti magyarországi diákokat szállító román illetve magyar rendszámú autóbusz Nagyenyed felé tartott, amikor Gyulafehérvárnál a hátsó autóbusz nekiütközött az előtte fékező első busznak, és azt nekilökte két előtte haladó személygépkocsinak.

Alina Marescu, a Fehér megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-nek elmondta, egy gyulai iskola diákjai utaztak a két autóbuszon. A baleset bejelentését követően a román hatóságok több mentőautót küldtek a helyszínre. A balesetben 13-an szenvedtek könnyebb sérüléseket, közülük kilenc gyermeket és két felnőttet mentővel a gyulafehérvári megyei kórházba szállítottak.

Kimaradt?