Ötven székely zászlót tűztek ki a korábbi három helyett

Ötven székely zászlót tűztek ki a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) aktivistái Kézdivásárhely főtéri épületeire három olyan székely lobogó helyett, amelyet egy jogerős bírósági ítéletnek megfelelően pénteken volt kénytelen eltávolítani a város vezetése.

Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere az MTI-nek elmondta, a Brassói Táblabíróság jogerős ítéletében május 30-ig adott haladékot arra, hogy eltávolítsák a székely zászlót a polgármesteri hivatalról, és a város főterén álló Gábor Áron-szobor melletti zászlórudakról. A polgármester elmondta, a zászlókat pénteken, a déli harangszó idején levették, ennek ellenére több a székely zászló lobog Kézdivásárhely főterén, mint valaha.

Az RMDSZ színeiben megválasztott polgármester elmondta, a bíróság úgy értelmezte, hogy a közterületre is vonatkozik az a törvénycikkely, amelyik alapján törvénytelennek találták a polgármesteri hivatalra kitűzött székely lobogót.

A polgármester helyesnek tartotta, hogy sokan a zászló kitűzésével jelezték, nem értenek egyet az ítélettel. Hozzátette, a polgármesteri hivatal is arra készül, hogy újabb kézdivásárhelyi térre tűzzön ki óriás székely zászlókat.

„A tilalom a Gábor Áron térre (Kézdivásárhely főterére) vonatkozik, így hát elszórakozhatunk még egy ideig, mert van más tér is Kézdivásárhelyen. A közeljövőben a régi kaszárnya előtti téren fogjuk ismét felhúzni a székely zászlókat, ugyanúgy mint 2013 március 15-én, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel közösen" - jelentette ki Bokor Tibor.

A városvezető elmondta, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom engedélyezett tüntetésen tiltakozott csütörtök délután a zászlók eltávolítása ellen. Ekkor osztották ki azt az ötven zászlót is, amelyek ma a város főterét díszítik. A polgármester megjegyezte, ezek magánházakra kerültek, úgyhogy ezekre nem vonatkozik a bíróság tiltása.

A városháza homlokzatára kitűzött székely lobogó miatt Codrin Munteanu, a főtéri két óriászászló miatt pedig Dumitru Marinescu prefektus indított közigazgatási pert. A brassói táblabíróság május 14-én kihirdetett ítélete a három zászló eltávolítására kötelezte az önkormányzatot.

A 18 ezer lakosú Kovászna megyei város lakosságának 91 százaléka vallotta magát magyarnak a legutóbbi népszámláláson.

Kimaradt?