Lovasiskolát akarnak létesíteni Háromszéken

Székelyföldi lovasiskola létesítését tervezik a Sepsiszentgyörgy melletti Benedekmezőn. A háromszéki megyeszékhely önkormányzata a Vadon egyesületnek adta át a 10 hektáros területet, amelynek önerőből, helyi vállalkozók támogatásával elkezdődött a lovas létesítmények építése, számolt be lapunk érdeklődésére Sztakics Éva. Sepsiszentgyörgy alpolgármestere szerint már hét ló van a Vadon egyesület birtokában, de idén további 3-4 lóval bővítik az állományt.

Az önkormányzat ugyanakkor megvalósíthatósági tanulmányt rendel, amely alapján uniós pénzekre pályáznak egy korszerű lovas létesítmény megépítéséhez. A kezdeményezők célja, hogy integrálják a Székelyföldön egyre népesebb lovas társadalmat.

A Vadon egyesület elnöke, Demeter János érdeklődésünkre kifejtette: három pillérre építik az első Székelyföldi lovas iskolát. Egyrészt a Benedekmezőn régi magyar lófajtákat tenyésztenének, másrészt a korszerű, Romániában még nem létező létesítmény helyet adna országos és nemzetközi lovas versenyeknek, de itt kapnak helyet az „akadémiaszerű” lovas oktatás, és lovas oktató képzés.

Demeter János szerint a kezdeményezők már meglátogattak több hasonló magyarországi létesítményt, illetve megtekintették az éppen épülő lovas-iskolák terveit. A kezdeményezők tervezi szerint 3-4 éven belül megépülhet az első Székelyföldi lovas iskola.

Addig is azonban a Benedekmezőn folyamatosan lesznek lovas rendezvények. Június 1-én, vasárnap 11 órától családi napot szerveznek, ahol az érdeklődők számára huszár- és honvédtüzér bemutatókat tartanak, de lesz lovaglási lehetőség, ismertetik a hagyományos huszár ruházatot és fegyverzetet, és bográcsban készült hagyományos ételt kínálnak a látogatóknak. 

Kimaradt?