Megoldások a gyermek-egészségügyi szolgáltatások terén

Biró Rozália RMDSZ-es szenátor, az Emberjogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottság elnökének kezdeményezésére a felsőház Emberjogi és Közegészségügyi Bizottsága, Megoldások a gyermek-egészségügyi szolgáltatások terén címmel szervezett konferenciát.

„A konferencia célja hatékony párbeszéd kiépítése a törvényhozói, kormányzati szereplők valamint a gyermekjogi aktivisták között” - szögezte le a konferenciát megnyitó beszédében a szenátor. Továbbá hangsúlyozta, hogy Románia törvénykezési keretei megfelelőnek mondhatók, mind emberjogi, mind pedig gyermekjogi vonatkozásban, mégis a gyakorlatba ültetés szintjén hiányosságok vannak, figyelembe véve az aktuális mutatókat, melyek szerint az érintett intézmények között nincs valós tapasztalatcsere, elemzés és kiértékelés. „Éppen ezért égető szükség van ilyen és ehhez hasonló rendezvényekre, melyeken konkrét gondokra, konkrét megoldásokat keresünk” – mondta Biró.

A szenátor elfogadhatatlan ténynek nevezte, hogy az Európai Unióban Románia utolsó helyen szerepel a gyermekek jogainak tiszteletben tartása, illetve az egészségügyi szolgáltatások minőségének tekintetében, valamint rámutatott, kétségbeejtő az is, hogy az újszülött és gyermekhalandóság Romániában a legnagyobb európai viszonylatban.

 „A betegségek megelőzésére fordított hathatós figyelem is nagy hiányosságokat mutat. A gyermekek egészségügyi oktatását nagyobb figyelemmel és hatékonysággal kellene megvalósítani” – hangsúlyozta az RMDSZ szenátora.

 László Attila, RMDSZ-es szenátor, az Egészségügyi Bizottság képviseletében a gyermekgyógyászat terén a prevenció fontosságát emelte ki.

 A Kolozs megyei szenátor szerint szükség van egy koherens gyermekgyógyászati hálózat kiépítésére mivel a `90-es évekhez viszonyítva egyharmadára csökkent hazánkban a gyereklétszám. „Célunk olyan törvények kezdeményezése melyek biztosítják, hogy a szülészeteket elhagyó újszülöttek kivétel nélkül átessenek csípőficam, szív malformáció, phenylketonuria, hidrokephalus szűrővizsgálatokon, akárcsak a veleszületett veseúti rendellenességeket kiszűrő vizsgálatokon.”

 „A mintegy 18 előadó által bemutatott problémakörök megoldása érdekében szakcsoportokat hozunk létre, amelyek év végig törvénybe illetve gyakorlatba ültetési javaslatokat dolgoznak ki és nyújtanak át a két szenátusi szakbizottságnak - jelesül az Emberjogi, Kisebbségi és Vallásügyi valamint az Egészségügyi Bizottságnak - ahol majd jelentést készítenek ezek összesítéséből, az érintett intézményeknek továbbítják elfogadás és végrehajtás céljából” összegezte Biró Rozália.

 A konferencián részt vett az Egészségügyi Világszervezet (OMS) és az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Gyermek Gyorssegélyalapjának (UNICEF) egy-egy szakértője.

Kimaradt?