Csütörtökön jogerős ítélet születhet Markó Attila ügyében

Csütörtökön délben kezdődik a ploiești-i táblabíróságon a Mikó-per legújabb tárgyalása, ahol jó eséllyel jogerős döntés is születhet a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium visszaszolgáltatása miatt alapfokon 3 éves börtönbüntetésre ítélt Markó Attila, Marosán Tamás, valamint a felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Silviu Clim ügyében.

Amint korábban már írtunk róla, az új Büntető Törvénykönyv előírásai szerint május 14-én elévültek azok az állítólagos bűncselekmények, amelyekért első fokon börtönbüntetésre ítélték Marosán Tamást, ezért a mostani tárgyalásnak valódi tétje csak Markó Attila számára van.

A háromszéki RMDSZ-es képviselő korábban portálunknak elmondta, az ellene felhozott vádak nem évültek el. Az új Btk. ugyanis eltérően bírálja el ugyanazt a bűncselekményt az egyszerű hivatalnokok (functionar) és a közhivatalnok (functionar public) esetében. „Marosán hivatalnokként végzett közérdekű munkát a restitúciós bizottságban, én pedig közhivatalnokként” – magyarázta lapunknak a politikus.

Két héttel ezelőtt Markó nem tudott még választ adni arra a kérdésünkre, hogy megjelenik-e a május 29-i tárgyaláson. „Eddig sem jelentem meg, de még nem döntöttem el, hogy május 29-én ott leszek-e” – mondta a politikus. A maszol.ro csütrötökön reggel telefonon kereste a képviselőt, de nem tudta elérni.

Mint ismert, a buzăui bíróság alapfokon azt állapította meg, hogy jogtalanul szolgáltatták vissza a Székely Mikó Kollégium épületét az Erdélyi Református Egyházkerületnek, ezért alapfokon három év letöltendő börtönbüntetést szabott ki Markó Attilára és Marosán Tamásra, míg Silviu Clim, az igazságügy minisztérium volt jogtanácsosa három év felfüggesztettet kapott. A vádlottak fellebbeztek, így a ploieşti-u táblabíróságnak kell meghoznia a végső ítéletet.

A Mikó-per nagy felháborodást váltott ki az erdélyi magyarság körében. Az erdélyi történelmi egyházak egyértelművé tették, hogy ezt az ügyet az egyházi ingatlanok újraállamosítási kísérletének tekintik. A három éve zajló per nemzetközi visszhangot is keltett. Az elsőfokú ítélet után a magyar kormány tavaly nyilatkozatban fejezte ki értetlenségét, és szolidaritást vállalt az elítéltekkel. Az amerikai külügyminisztérium is jelezte: figyelemmel kíséri a Mikó-pert és nagy hangsúlyt helyez a kommunista rezsim által elkobzott egyházi vagyon visszaszolgáltatására.

Kimaradt?