Ennyit kap Rúzsa Magdi egy-egy fellépésért

Jóval olcsóbb tarifáért hakniznak az X-Faktor énekesei, mint a Megasztár-versenyzők - derül ki a Blikk összeállításából, amely szerint ebből a szempontból Rúzsa Magdi vezet, ő 990 ezer forintot kap egy fellépésért.

A Blikk hétfő számában összeállítást közöl, amelyből kiderül, hogy bár nézettségben az RTL Klub tehetségkutatója, az X-Faktor sikeresebb, mint a TV2 Megasztárja, az utóbbiból kikerült versenyzők mégis magasabb összeget kapnak egy-egy fellépésért a zenei piacon.

A napilap azt írja, hogy birtokába került a haknizó zenészek idei gázsilistája, amely alapján az X- Faktort megnyerő Vastag Csaba, Oláh Gergő, Danics Dóra, vagy Kocsis Tibor 210 ezer forintot kér alkalmanként, addig a Megasztár-győztesek tarifája 300 ezer fölött kezdődik (Király Viktor esetében 270 ezer+áfa). Caramel például 320 ezerért már énekel, de zenekarral együtt 960 ezer forint a fellépés.

Tóth Gabi és Kökény Attila és félmillió forint fölött kér egy-egy alkalommal, a csúcstartó pedig Rúzsa Magdi (ő a Megasztár 3. szériáját nyerte meg), aki 990 ezer forintot kér egy élő zenés koncertért, mást nem is vállal. Rúzsa Magdi az ilyen esetekben a zenekarral és hangtechnikussal osztozik a gázsin - jegyzi meg a Blikk.

Kimaradt?