Egy nő is képviselheti az erdélyi magyarságot Brüsszelben
Ha elég sokan elmegyünk szavazni május 25-én, akkor az erdélyi magyarságot egy nő is képviselheti az Európai Parlamentben. mondta Hegedüs Csilla Gyergyóújfaluban, ahol Portik Edit gyergyószéki nőszervezeti elnök társaságában a helyi nőszervezet képviselőivel beszélgetett.
„Ha az elmúlt egy évre visszagondolok, akkor ez hatalmas esély az RMDSZ Nőszervezetének, amelynek ez alatt a kevés idő alatt számtalan közösségszervező tevékenysége volt és, íme, az európai parlamenti képviselőjelöltje is megméretkezik a közelgő választásokon. Megtiszteltetés számomra ez a küldetés, hiszen megadatott dolgoznom azért, hogy minden aktív nő megtalálja és megállja helyét az élet minden területén” – mondta az EP-képviselőjelölt asszony, majd a felújításra és közösségi hasznosításra váró, műemlékké nyilvánított vízimalmot is megtekintette, és a gyergyótekerőpatakiakkal is találkozott.
A szövetség EP-képviselőjelöltje Köllő Márta gyergyóújfalvi alelnöknek és a jelenlévő hölgyeknek megköszönte eddigi tevékenységüket. Arra bíztatta őket, hogy fogalmazzák meg azokat a gondjaikat, amelyek helyi szinten megoldásra várnak. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta: a nők számára a közélet nyilvánossága esélyt ad arra, hogy sajátos problémáikra megoldását követeljenek. „A valós esélyegyenlőség megteremtése uniós követelmény kell hogy legyen, hiszen nem csak Romániában jelent gondot a nők és férfiak kiegyensúlyozatlan bérezése, vagy az, hogy a többgyermekes édesanyáknak szinte lehetetlen a családi mellett szakmai életet is élniük. Nálunk, amúgy, felszámolták azokat a közintézményeket, amelyeknek hatáskörébe kifejezetten ezeknek a gondoknak az orvoslása tartozott” – tette hozzá Hegedüs Csilla, majd azt is elmondta: a nőszervezet százhúsz eddig megalakult helyi és megyei szervezete tényszerű bizonyítéka annak, hogy az erdélyi magyar nők azt szeretnék, hogy ügyeiket képviseljék.
Gyergyószárhegyen az RMDSZ EP-képviselőjelöltje azokkal a hölgyekkel találkozott, akik a helyi nőszervezetet szeretnék megalakítani a közeljövőben. „Azt szeretném, ha a helyi szervezet a nők valós helyi problémáira szolgáltatna kézzelfogható válaszokat, megoldásokat a különböző tevékenységek formájában. Arra kérném a hölgyeket, hogy térképezzék fel mindazt, amiben mi, országos szinten segítséget nyújthatunk, és úgy működtessék ezt a szervezetet, hogy a közösség hasznát tartsák mindig szem előtt” – fogalmazott a nőszervezet alelnöke, aki fontos kihívásnak nevezte a május 25-i választásokat, amelyeken a hölgyek lehetnek a mozgósítás fő elősegítői. „Nagy a tét számunkra, erdélyi magyar nők számára. Ezért szavazatunkkal meg kell mutatnunk, hogy nem találtatunk híjával akkor, amikor sorsunkról dönteni kell” – mondta végezetül az RMDSZ főtitkárhelyettese.