MPP

Zavartalanul hórázhatnak december 1-én Sepsiszentgyörgyön

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat nem engedélyezi az MPP által december 1-re meghirdetett autonómiatüntetést. Antal Árpád polgármester elmondta: nem ad engedélyt a polgári pártnak arra, hogy a román nemzeti ünnepen, december 1-én a román közösség szimbolikus helyszínén a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul téren autonómiatüntetést szervezzen.

Az elöljáró kifejtette: tudatában van annak, hogy döntése miatt a magyar közösségen belül sokan fogják bírálni, de vállalja ezt, mivel meggyőződése, hogy tisztelni kell egymást, nem jó az, ha megzavarjuk mások ünneplését.

Antal Árpád szerint egyetért azzal, hogy emlékeztetni kell a román közösséget, hogy nem tartották be az 1918 december 1-én, a magyar közösségnek tett ígéreteiket. A sepsiszentgyörgyi polgármester szerint Romániában egy más időpontot kellene találni a nemzeti ünnepnek, olyant, amelyet egyaránt meg tudnak ünnepelni a románok és magyarok.

Mint arról beszámoltunk Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt háromszéki elnöke két hete nyújtott be kérést a sepsiszentgyörgyi önkormányzathoz, amelyben engedélyt kér, hogy december 1-én 11 és 15 óra között a Mihai Viteazul téren – a sepsiszentgyörgyi román közösség szimbolikus terén - tüntetést szervezzenek. A polgári párt elnöke elmondta: a Román Nemzeti Ünnepre tervezett megmozduláson emlékeztetni szeretnének az 1918 december 1-én Gyulafehérváron elfogadott kiáltványban a nemzeti kisebbségek számára megfogalmazott ígéretekre. 

A PSD provokációnak nevezte a polgári párt kezdeményezését.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?