banner_VpBVFWkY_GYAM - maszol webbanner 970x250.png
banner_rvYtcHzr_GYAM - maszol webbanner 728x90.png
banner_CyymSrg3_GYAM - maszol webbanner 300x250.png

Winkler Gyula: a siker titka az összefogás

Az Európai Parlamenti választás kampánykörútján Winkler Gyula EP-képviselő jelölt Marosvásárhelyre látogatott, ahol különböző találkozókon vett részt, és mozgósító céllal mutatta be az RMDSZ programját, választási pontjait.

Az ebből az alkalomból szervezett sajtótájékoztatón Peti Andrással közösen számoltak be arról, hogy e kampánykörutat nagy érdeklődés övezi, „Marosvásárhely ebben a tekintetben is különleges, hiszen az embereket érdekli az Európai Unió, meglepő módon sok mindent tudnak az ott történtekről és nem utolsósorban ismerik az RMDSZ-es képviselőket és tevékenységüket” – fogalmazott az RMDSZ városi szervezetének elnöke.

Peti András úgy vélekedett, hogy a szerencse kedvezett az RMDSZ-nek, hiszen sorshúzáskor a szövetség a szavazócédula harmadik helyére került, ami bizakodásra ad okot: arra, hogy legkevesebb három képviselő jut be az Európai Parlelmentbe. A listavezető Winkler Gyula és Sógor Csaba mellett a harmadik jelölt a marosvásárhelyi Vincze Loránt.

A kampányról Winkler elmondta, csapatban történik az, ezért kevésbé összpontosít a jelöktek személyére, hiszen a csapat a fontos. Jelöltként a mai napok munkája az, hogy megkeresse a közösség tagjait. Még ha nem is találkozhat személyesen minden egyes emberrel, fontos, hogy az üzenet mindenkihez eljusson – hangsúlyozta az EP-képviselőjelölt, aki harmadik napja kampányol Maros megyében. Winkler szerint Maros megye olyan kicsiben, mint Erdély. Demográfiailag kiegyensúlyozott helyek mellett vannak szórványtelepülések is. „A siker titka az összefogás” – hangsúlyozta kiépviselő, aki már második mandátumát tölti az EP-ben, hét éve jelentős tapasztalatra tett szert EP-képviselőként. Sógor Csaba szintén nagy tapasztalattal rendelkezik, őt Vincze Loránt követi a sorban, aki már öt éve dolgozik az Európai Unióban.

Kimaradt?