Kelemen: Európa felelőssége az etnikai konfliktusok rendezése

Bel- és külpolitikáról, az ukrajnai helyzetről és a nyugati világ felelősségéről beszélt a Marosvásárhelyi Rádió Naprakész című műsorában hétfő délután Kelemen Hunor szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes – tájékoztatott kedden az RMDSZ sajtóirodája.

"Az ukrajnai események mindenféleképpen aggodalomra adnak okot, hiszen a közvetlen szomszédságunkban a küzdelem nem a Nyugat-barát, látszólag demokratikus, ugyanakkor mélyen nacionalista ukránok, és a nem Nyugat-barát, nem demokratikus, és legalább annyira nacionalista Oroszország összecsapásáról szól, hanem egy etnikai csatározás bontakozik ki" – fogalmazott a politikus.

Kelemen Hunor hangsúlyozta, ez a helyzet aggasztó jel lehet mindazok számára, akik azt hitték, hogy a térségben, Közép-kelet Európában, Oroszország szomszédságában a dolgok egyértelműen eldőltek, visszafordíthatatlanok, nem szíthatók etnikai konfliktusok.

A szövetségi elnök elmondta, az elmúlt évtizedekben az Európai Unióban békét és viszonylagos jólétet lehetett biztosítani a tagállamok, a nemzetek, nemzetiségek számára, ezért hosszú távon sem kell máshol keresni a megoldást, főként nem Oroszország szomszédságában.

"Az Európai Uniónak, Brüsszelnek, a nyugati világnak, az Amerikai Egyesült Államoknak óriási a felelőssége, hiszen mindenki tőlük várja a megoldást, az emberek Nyugat felé tekintenek. Éppen nem a konfliktuskeresést, hanem a konfliktusmegoldást és a béke biztosítását kell megjelölni prioritásként. Mi, erdélyi magyarok, az RMDSZ-en keresztül következetesen azt képviseltük, és most is határozottan úgy gondoljuk, hogy Európának feladata és felelőssége az etnikai konfliktusok rendezése, megelőzése" - szögezte le a politikus.

A múlt heti sajtóhíreket cáfolva Kelemen Hunor kijelentette: mozgósításról, vagy arról, hogy Romániában tartalékosokat hívnának be, nem volt szó.  "Mire hívnák be a tartalékosokat? Romániában nincs ilyen helyzet, és nem is szabad megengednünk, hogy az ukrajnaihoz hasonló helyzet álljon elő” – szögezte le az RMDSZ elnöke.

A média spekulációiról elmondta: az emberek életével, a békével, a biztonsággal soha nem szabad felelőtlenül bánni. „Nem szabad tartalékosokról beszélni akkor, amikor erről kormányzati szinten egy pillanatig sem volt szó. Ez a kommunikáció kontraproduktív" -  mondta az interjúban Kelemen Hunor.

Kimaradt?