Bánságban kampányol Vincze Loránt
„Biztatást kaptam mindenütt, ahol eddig kampánykörutam során megfordultam. Kampánycsapatommal ma Nagyiratoson, Nagyvarjason és Szentpálon tapasztaltuk a helybéliek bizalmát és támogatását, amely a huszonöt esztendős RMDSZ iránti ragaszkodás kifejezése, annak biztosítéka, hogy a Szövetségünk megerősödve folytatja a romániai magyar közösség érdekében végzett munkát” – hangsúlyozta vasárnap Vincze Loránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltje Szentpálon, ahol a szövetség Arad megyei vezetőivel együtt helybeliekkel találkozott.
Szentpál magyar falu, amely román többségű községhez tartozik. A közösséget Sandu Piroska alpolgármester asszony gondozza. A jelölt utalva arra, hogy május első vasárnapja az anyák napja, hangsúlyozta: minden településen ilyen hölgyekre van szükség, akik szerető anyaként gondozzák a magyar közösségeket. Az RMDSZ politikusainak is az a dolguk, hogy ott, ahova a közösség megválasztja őket,gondoskodjanak a magyar érdek képviseletéről, a rendelkezésükre álló eszközökkel támogassák megerősödését. „Brüsszelben a teljes romániai magyar közösségünk érdekeit és értékeit kell megjelenítenünk: a bánságiakat, a székelyföldieket, a partiumiakat, a közép- és dél-erdélyieket, a tömbmagyarságot, a szórványt és a helyi többségben élő magyarokat egyaránt” – fogalmazott Vincze Loránt.
Az RMDSZ európai parlamenti képviselője Temesváron folytatja kampányát.