Fiatal erdélyi építészeket támogat Winkler Gyula

EP-képviselőként egyik kiemelt célunk, hogy elvigyük az erdélyi magyarság értékeit Európába. Öröm látni, hogy erdélyi fiatalok nemzetközi szinten érnek el sikereket szakmájukban, ráadásul úgy teszik mindezt, hogy az erdélyi magyar hagyományokat is továbbviszik”– mondta el Winkler Gyula a „Szakállszárító” csapat tagjainak a temesvári RMDSZ székházban szerdán.

A hat fiatal műépítész alkotta csapat megnyerte a 14. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále magyar pavilonjának a „Fogadótér-kapu” tervezési és építési pályázatát. A Kárpát-medencében meghirdetett pályázati kiírásra 43 csapat küldött be pályamunkákat. A nyertes csapat részt vesz a projekt továbbtervezésében és előkészítésében, valamint a velencei magyar pavilonban fel is építi azt.

A fiatal tervezők levélben keresték meg az EP-képviselőt, aki Temesváron találkozott velük. Ez alkalommal bemutatták neki az erdélyi néprajzi hagyományokból ihletet merítő pályázatot, amely ezt a szakmán belül nagy tekintéllyel és hagyománnyal bíró versenyt megnyerte. A csapat a szakállszárító koncepcióját használta fel, amely egyrészt a közösségi együttlétet szolgálja, másrészt a közösségi építéshez, a kalákamunkához is köthető, ezáltal is élteti és továbbgondolja az erdélyi magyar hagyományokat.

„Az RMDSZ Brüsszelben eddig is népszerűsítette és ezután is fogja promoválni az erdélyi értékeket, büszkeséggel tölt el, hogy a ti munkátok is hasonló célt szolgál, örülök, hogy támogathatom munkátokat” – mondta a fiataloknak Winkler Gyula.  A csapatot alkotó egyetemisták: Järger Zsolt (Temesvár), Szemcsuk Franciska (Déva), Benedek Tímea (Nagyszeben) és Tóth Bertalan István (Arad), Molnár Zsolt és Czáka Zoltán (Csíkszereda).

Kimaradt?