Súlyos betegek ülnek volán mögé Romániában
Az ügyészséghez fordult a Vaslui megyei orvoskamara elnöke – maga is háziorvos –, miután felfedezte, hogy gépjárművezetői jogosítványhoz jutott több, a nyilvántartásában szereplő súlyos beteg.
A hírtelevíziók által idézett Mioara Daşcău szerint olyan páciensekről van szó, akik a törvény szerint nem ülhetnek kormányhoz, mert ön- és közveszélyesek lennének a közúti forgalomban. Feljelentésében azt állítja: a betegek orvosok lefizetésével, magánklinikán szerezték be a jogosítvány megszerzéséhez szükséges papírokat.
Az ügyészek a panaszt megalapozottnak találták, három konkrét ügyben vizsgálatot is indítottak.