Megérkezett Koppenhágába a magyar eurovíziós versenyző

Kállay-Saunders András már elutazott Koppenhágába, az Eurovíziós Dalfesztiválra. A Running című számmal Magyarországot képviselő énekes május 6-án az első elődöntőben lép színpadra, a döntőt négy nappal később rendezik.

„Nincsenek olyan céljaim, hogy túlszárnyaljam az eddigi legjobb magyar eurovíziós szereplést. Azzal megyek ki, hogy a lehető legtöbbet kihozzam magamból a versenyen. Hogy ez mire, hányadik helyre lesz elég, az a nézők kezében van” – fogalmazott az énekes az MTI-nek. Az eddigi magyar csúcs Bayer Friderika negyedik helye volt éppen húsz évvel ezelőtt Dublinban.

Kállay-Saunders András hozzátette: ha jól megoldják a produkciót és elégedett lesz magával, akkor ez még annál is fontosabb, bejut-e a döntőbe vagy sem. „Nem foglalkozom azzal, milyen egyéb szempontok befolyásolhatják az eurovíziós szereplést. Én csak énekelek” – jegyezte meg.

A Running témája komoly, a gyerekek elleni erőszak, egy szomorú, igaz történet, amely az énekes egy amerikai barátjával esett meg. „Nem szokványos eurovíziós dal, de szerintem éppen azért fognak figyelni rá az emberek, mert nem olyan, mint a fősodor. Egyébként is szeretek különbözni az átlagostól, mert egy énekes elvész, ha nem egyéni” – fogalmazott.

https://www.youtube.com/watch?v=4b2GYRRbv50&feature=player_embedded

Kállay-Saunders András az első elődöntőben, május 6-án utolsóként, tizenhatodikként lép színpadra. Aznap este énekel több olyan ország előadója, amely az elmúlt években általában jó szerepelt, például Svédország, Oroszország, Azerbajdzsán, Ukrajna és Hollandia képviselője. A Romániát képviselő versenyzők a második elődöntő utolsó fellépői lesznek.  

Kimaradt?