Winkler Gyula: az erdélyi gazdáknak kedvez az új uniós agrárpolitika

A mi gazdáinknak kedvez a megújult Közös Agrárpolitika és ezáltal az erdélyi magyar családok jobb megélhetését szolgálja – számolt be Winkler Gyula szombat délután Tasnádon, ahol RMDSZ tisztségviselőkkel, véleményformálókkal beszélgetett a brüsszeli képviselet eredményeiről, fontosságáról.

Mint mondta, az Európai Parlament legnagyobb csatájaként vonult be a történelembe a Közös Agrárpolitika reformja. ,,Közel nyolcezer módosító javaslatot nyújtottak be, vérre menő vita volt a nyugati és keleti tagállamok képviselői között, ugyanis azt szerettük volna, hogy méltányos legyen a mezőgazdasági támogatások rendszere.  Eddig a nyugati gazda ugyanazért a földterületért több pénzt kapott, mint az erdélyi, nem beszélve azokról a nevetséges helyzetekről, amikor repülőterek, golfpályák igényeltek és kaptak területalapú támogatást. Ezeket a méltánytalanságokat sikerült kiküszöbölni az új Közös Agrárpolitika előírásaiból. A következő hét évben nő a területalapú támogatás is: a jelenlegi 130 eurós átlagösszegről hektáronként 190 euróra" – tájékoztatta a jelenlevőket Winkler Gyula. Arra is felhívta a figyelmet, érdemes társulásban gondolkodniuk a gazdáknak, hiszen így nemcsak jobban tudják termékeiket értékesíteni, de további uniós támogatást is lehet igényelni. A fiatal gazdákat és a kezdő mezőgazdasági vállalkozókat kiemelten támogatja az Európai Unió – tette hozzá.

A beszélgetésen felmerült a pályázati bürokrácia kérdése is, ennek kapcsán az EP-képviselőjelölt elmondta, ez nem feltétlenül brüsszeli bürokrácia, hanem a tagállamok, így Románia szervezési hiányossága, szerinte ezen a jövőben mindenképpen javítani kell. A találkozón jelen volt Erdei D. István parlamenti képviselő és Katona Péter, az RMDSZ tasnádi elnöke.

 Ezt megelőzően Winkler Gyula Nagykárolyban a környező települések polgármestereivel és RMDSZ-es tisztségviselőkkel találkozott, akikkel uniós pályázati lehetőségekről beszélgetett. A nagykárolyi találkozón részt vett Pataki Csaba szenátor és  Erdei D. István parlamenti képviselő.

 Winkler Gyula kampánykörútja vasárnap Bihar megyében folytatódik. 

Kimaradt?