Vincze Loránt: a tagállamok ismerjék el a kisebbségeket
Szülővárosában, Marosvásárhelyen kezdte, majd a közeli Nyárádmente településein folytatta első karavánnapját Vincze Loránt RMDSZ-es európai parlamenti képviselőjelölt.
Miután délelőtt Csíkfalva, Jobbágytelke, majd Nyárádremete lakóival, elöljáróival, helyi vállalkozóival találkozott, délután népes szovátai közönség előtt beszélt a brüsszeli képviselet jelentőségéről, illetve a különböző európai autonómiamodellekről. Mint a jelölt előadásában elmondta, az Európai Unió mindeddig nem kezelte prioritásként az európai őshonos kisebbségek helyzetét, az RMDSZ kezdeményezésére azonban ezeknek a kisebbségeknek a képviselői ma már egy asztalhoz tudnak ülni és közösen tudják képviselni érdekeiket a többi EP-képviselő előtt.
„El kell érnünk, hogy az uniós tagállamok is elismerjék az európai kisebbségeket, meg kell győznünk őket a kisebbségi jogok létjogosultságáról és a kisebbségi közösségek védelméről” – hangsúlyozta az egyik legfontosabb célkitűzést Vincze Loránt.
Véleménye szerint azonban a 2-3 képviselőnek szüksége van erős partnerekre, erős háttérerőre, amelyet az Európai Néppárt képvisel, szükség van az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójára (FUEN), nem utolsó sorban a magyarországi, felvidéki és erdélyi magyar képviselők összefogására. „Meg kell mutatnunk, hogy sokan vagyunk, hogy tudjuk hallatni hangunkat, és hogy nagy elhatározással, erővel vagyunk képesek küzdeni jogainkért” – szögezte le Vincze Loránt.
A képviselőjelölt péntek délután Kibéden és az erdőszentgyörgyi városnapokon folytatta kampánykörútját, szombaton reggel ellátogatott a kolozsvári Agraria mezőgazdasági kiállításra, ezt követően Kolozs megyében, a Mezőségen keresi fel több település lakóit.