Winkler mindenkit arra bátorít, hogy ne legyen kishitű

Szülőföldjén, Vajdahunyadon kezdte csütörtökön erdélyi karavánkörútját Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti listájának első helyezettje.

A Hunyad megyei kampányindítón házigazdaként Takács Aranka, vajdahunyadi RMDSZ elnök köszöntötte a jelenlevőket, kiemelve az EP-képviselőjelölt által betöltött fontos szerepet, aki tevékenysége által erőt ad a vajdahunyadi magyar közösségnek, és képviseli a magyarságot európai szinten is.

Winkler Gyula az eddig elért sikerekre világított rá mind európai, mind közösségi szinten, legyen szó olyan általános érdekű megvalósításokról, vagy a helyi közösség szempontjából fontos sikerekről, mint például az eseménynek otthont adó Magyar Ház létrehozása, működtetése. „Együtt képesek voltunk megvalósítani olyasmit is, amit 10-15 éve még el sem mertünk képzelni” – mondta.

Az EP- képviselőjelölt szerint nem szabad hogy elbátortalanítsanak a még fennálló problémák, mert az út, amelyen haladunk, megoldásokhoz vezet. Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy: „az elkövetkező időszakban legnagyobb ellenségünk a kishitűség. Én arra bíztatok mindenkit, hogy ne legyünk kishitűek, bízzunk a közösség erejében és támogassuk a Szövetséget!”

A listavezető jelölt arra figyelmeztetett, hogy a román pártok nem fogják képviselni az erdélyi magyar érdeket Brüsszelben, csak az RMDSZ jelöltjei tudják a magyar közösség érdekeit védeni az Unióban: ”Bukarestben nem hivatalos nyelv a magyar, de az Unióban igen, ezért anyanyelven szólalhatunk fel az Európai Parlamentben, és biztosíthatjuk, hogy nem felejtik el Európában a másfél millió Romániában élő magyart”.

Dezméri István, Hunyad megyei ügyvezető elnök útravalóként az RMDSZ nőszervezete által idén az ezeregyedikként megvarrt kokárdát, egy faragott tulipánt és egy bányászlámpát tartalmazó faládikót adott át Winklernek a magyar közösség nevében, kiemelve, hogy a képviselő nem látogatóként megy Brüsszelbe, hanem keményen dolgozni.

A kampányindítót követően a karaván Déván folytatta a napot, majd péntektől a körút Szatmár megyében folytatódik.

Kimaradt?