Victor Ponta kormányfő attól tart, hogy lehallgatják

Az európai parlamenti választások után csak a védelmi minisztériumban berendezett irodájában hajlandó fogadni a külföldi vendégeit a kormányfő. A közszolgálati rádiónak nyilatkozó Victor Ponta csütörtökön ezt azzal magyarázta: attól tart, hogy lehallgatják a beszélgetéseit.

A miniszterelnök elmondta, korábbi ígéretei ellenére még nem költözött be a védelmi minisztériumba. Közölte azonban, hogy május 25. után csak a katonai egységként működő intézményben fogadja majd a diplomatákat. „Így a magas rangú vendégeim is biztosak lehetnek abban, hogy másnap nem olvassák a sajtóban, amit velem beszéltek” – jelentette ki Ponta.

A kormányfő tíz napja jelentette be, hogy irodáját a védelmi minisztériumba helyezte át, mert az államfőhöz közel álló média alaptalanul azt terjesztette: egy korrupcióért letartóztatott megyei tanácselnök az ő irodájából bonyolította kétes üzleteit. Ponta szerint a minisztériumban könnyebb lesz cáfolni az ilyen hazugságokat, mert ott pontos nyilvántartást vezetnek arról, hogy ki lép be az épületbe.

Kapcsolódók

Kimaradt?